logo

XXXI Martius AD

A caput

A föld után teljesítendő adófizetési kötelezettséghez járult az adóalanyok személy szerinti hozzárendelése az adózó földterülethez „személyes adófizetői egység”, ún. caput (capita) formájában. A caput mind fogalmilag, mind az adóiügyi igazgatásban betöltött rendeltetése tekintetében a késő római adórendszer egyik legtöbbet vitatott eleme.
A caput (capita) fogalmát hármas tartalommal megközelítő Goffart értelmezése szerint a caput (capita) első értelmezésében a föld adóügyi értékelésénél megállapított emberi és állati munkaerőegységet (“human or animal component in the formula of assessment”) jelentette. A capitatio ebben a formájában a föld adófizetői képességét (professio) mutató felmérés része, a iugatio kiegészítése, a iugumok és caputok számának (iugum sive caput) együttes megállapítása.
A caput második értelmezése szerint jelentette az adójegyzékben feltüntetett individuális adóalanyt (individual „heading” in the tax register), amely magában foglalta a név szerint meghatározott adózó megjelölését. Végül, harmadik megközelítésben, a caput (capita) jelölhetett egy adókivetést meghatározó, de földhöz nem rendelt, „fedezetlen” egységet („unsecured share of assesment”), amely szembeállítható a iugummal mint földhöz rendelt egységgel.
A szakirodalmi elemzések egyetértenek abban, hogy a caput mint személyhez kötött adófizetési egység csupán egy „virtuális adóalany” megjelölésére szolgált, nem felelt meg az adott földet művelő tényleges adózók létszámának. A kisparaszti gazdaságokhoz értelemszerűen hozzá tartozó, azt megművelő adózók egy részét név szerint is felvezették az adólajstromokba, vagyis nemcsak a iugatióhoz rendelt termelő és adófizetői képességhez (professio) „számították be”, hanem személyi adófizetőként is feltüntették a cenzusban. A név szerinti feltüntetés azonban nem közvetlenül a belajstromozott személyekre vonatkozott, hanem általánosan fejezte ki az adott birtok „caput-normáját”.

A caput által kifejezett emberi munkaerő és adózó létszámnak a képletes jellegét szemlélteti Theodosius 386-ban kiadott rendelete (CTh. 13, 11, 2), melyben a korábbi caputszámítást (capitis norma) úgy változtatja meg, hogy egy férfi és két nő helyett kettő vagy három férfi és négy nő után kell egy teljesítendő caput-egységet meghatározni („Cum antea per singulos viros, per binas vero mulieres capitis norma sit censa, nunc binis ac ternis viris, mulieribus autem quaternis unius pendendi capitis attributum est”).

A iugum mellett így intézményesült egy másik, személyhez kötött adókivetési egység is caput (capita) néven. A két adókivetési egység egymás melletti érvényesülését bizonyítja a katonai ruházat (vestis militaris) adójának beszolgáltatását rendező, annak régiónkénti mértékét előíró császári rendelet (CTh. 7, 6, 3 [377]):

Provinciae thraciarum per viginti iuga seu capita conferant vestem: scythia et moesia in triginta iugis seu capitibus interim annua solutione dependant: per Aegyptum et Orientis partes in triginta terrenis iugis, per Asianam vero et Ponticam dioecesin ad eundem numerum in capitibus seu iugis annuae vestis collatio dependatur, ita ut per Orientem provinciae in titulo auri comparaticii, quod per iugationem redditur, compensationis gratia perfruantur, exceptis Osrhoena et Isauria: nam easdem constat aurum comparaticium minime redhibere.

A szöveg értelmében a katonai ruházat (illetve az annak megfelelő pénzadó) szolgáltatása a iuga és a capita egységei alapján számítva történik. A régiók egy része meghatározott számú „iuga seu capita” után, másik részük csak iuga után szolgáltat egy katonai felszerelést. A kedvezőbb helyzetben lévő Aegyptus és Oriens csak a iuga után köteles teljesíteni a katonai ruházat adójának beszolgáltatását (annuae vestis collatio), emellett Oriens a kompenzáció kedvezménye alapján (compensationis gratia) szintén a iuga után megállapított visszatérítést (aurum comparaticium) is kap (Osrhoena és Isauria tartományok kivételével).

A kedvezményezett régiók számára adott könnyítés tehát abban állt, hogy csak az egyik adóegység, a iuga után fizették a vestis militaris adót, míg a többiek a iuga és a capita egységek után is vagyis utóbbiak több adóügyi egység után voltak megterhelve. A közterhek iugatio és capitatio szerinti elkülönítésére utalhat Valentinianus rendelete (CTh. 11, 1, 5), amely előírja, hogy az annonához tartozó termékeket (annonarias species) mindenkinek „pro modo capitationis et sortium” kell három részletben, négyhavonta megosztva beszolgáltatni. Az annona-szerű közterhek legfontosabb elemét jelentő termékek (annonarias species) capitatio és személyes helyzet (sors) alapján történő beszolgáltatása ebben az olvasatban elkülönítve értelmezendő a iugatio alapján fizetett terhektől.

Hasonló értelmezést enged a Constantinus Augustodunum galliai tartomány számára megadott privilégiuma, amely a terület 32 000 caputjából ad mentességet. A Panegiricus szerint a császári kegy a caput-egységeket több mint ötödével csökkentve 7000 caputot (a pontos ötödrészt 600-al felfelé kerekítve) von ki az adófizetés alól („Septem milia capitum remisisti, quintam amplius partem nostrorum censum”).
A szakirodalom reprezentánsainak egy része ugyanakkor a caput fogalma mögött nemcsak egy személyhez kötött adófizetői kötelezettséget, hanem a iugum „minősített formáját” látja. Ebben a megközelítésben a caput egy olyan iugum, amelyhez még egy személyes adófizető nevét is hozzáírják.
Az egységnyi földterülethez (iugumhoz) ily módon hozzáírt személy ugyancsak egy virtuális adóalany, aki képviseli a földet művelő személyeket és azok adófizetési kötelezettségét. Vagyis egy meghatározott földterülethez egy Aktív, adózó létszámot rendeltek hozzá (ez volt a capita), de ez a szám bizonyos személyekre mégis konkretizálódott, akiket név szerint is feltüntettek a caputok alatt.

A kérdéskör kapcsán rendszeresen elemzett Szőnyi törvénytábla szövege jelentős segítséget nyújt a caput rendeltetésének megértéséhez. A császári leirat első része a katonai szolgálattal összefüggő adókedvezményekről rendelkezik, ezen belül is pontosan meghatározza a szolgáló és leszerelt katonáknak járó, caputok szerint számított adómentességeket.

...have Dalmati carissime nobis /cum in omnibus pro devotione ac laboribus suis militum nostrorum commodis / adque utilitatibus semper consultum esse cupiamus in hoc etiam dispo/sitionum nostrarum provisione eiusdem(!) militibus nostris consulendum / esse credidimus Dalmati carissime unde intuentes labores eorundem mili/tum nostrum(!) quos pro rei pub(licae) statu et commodis adsiduis discursibus sustinent / providendum ac disponendum esse credidimus ut et militiae suae tempore iucundis laborum /suorum fructibus ex nostra provisione se perfrui gaudeant et pos(t) militiam quiaeto(!) otio et congrua securitate / S potiantur itaque devotioni tuae significandum esse credidimus ut idem milites nostri militiae quidem /suae tempore quinquem(!) capita iuxta statutum nostrum ex censu adque a pr(a)estationibus sollemnibus / annonariae pensitationis excusent eademque immunia habeant adque cum completis stipendiis legitimis / honestam missionem idem fuerint consecuti sed hii qu(i) licet posd(!) viginti stipendia ad(a)eque honestam missionem / F adepti fuerint ab annonario titulo duo kapita excusent id est tam suum quam etiam uxoris suae si quis forte ex preli / vulnere causarius fuerit effectus etiam si intra viginti stipendia ex ea causa rerum suarum vacationem / fuerit consecutus ad beneficium eiusdem indulgentiae nostrae pert(i) niat(!) ita ut suum et uxsoris / suae kaput excuset adque ut omni modo tam quietis suae securitati quam etiam commodis con/sultum provisionis nostrae beneficio idem milites gratulentur...

A forrás témánk szempontjából különösen kiemelendő részletének fordítása (Borhy Lászlótól) a következő:

„Légy üdvözölve, igen kedves Dalmatiusunk!
Midőn úgy kívánjuk, hogy áldozatkészségükért és fáradozásaikért (pro devotione ac laboribus suis) katonáink összes kiváltságaiban és kedvezményeikben (in omnibus... commodis adque utilitatibus) mindig gondoskodás essék (consultum esse cupiamus), úgy döntöttünk, igen kedves Dalmatius, hogy rendelkezéseink még eme bölcs előrelátásában (in hoc etiam dispositionum nostrarum provisione) is rendelkezés essék ugyanezen katonáinkról, emiatt alaposan tekintetbe véve ugyanezen katonáink fáradozásait (labores), amelyeket az állam fennmaradásáért és érdekeiért (reipublicae statu et commodis) állandó ide-oda vonulásaikkal magukra vállalnak, úgy gondoltuk, hogy gondoskodás és rendelkezés essék (arról) (disponendum esse credidimus), hogy mind katonáskodásuk ideje (militiae suae tempore) alatt gondoskodásunkból fakadóan (ex nostra provisione) munkájuk megérdemelt gyümölcseit teljességgel élvezzék, mind pedig szolgálatuk után (post militiam) nyugodt pihenésben és harmonikus biztonságban részesülhessenek (quieto otio et congrua securitate potiantur).
Úgy döntöttünk hát, hogy elkötelezettséged jeleként (devotio tua) értékeljük, hogy ezen katonáink szolgálati idejük alatt (militiae suae tempore) rendeletünk értelmében (iuxta statutum) a census alól, illetve a terményadó szokásos megfizetéséből (ex censu adque a praetationibus sollemnibus annonariae pensitationis) öt egységnyi (quinque capita) mentességet élvezzenek (excusent); ugyanezt a mentességet (eademque immuniam) bírják akkor is, ha törvényes szolgálatuk leteltével (post completis stipendiis legitimis) tisztességes elbocsátásban részesültek (honestam missionem idem fuerint consecuti).
Azonban azok is, akik 20 szolgálati évet követően ugyanúgy honesta missióban részesültek (posd /!/viginti stipendia adeque honeastam missionem adepti fuerint), a terményadóból két egységnyinek (ab annonario titulo duo kapita excusent), azaz úgy a saját magáénak, mintaházastársáénak (tam suum, quam etiam uxoris suae) a megfizetése alól mentesüljenek. Ha pedig valaki véletlenül csatában szerzett sebesülés (ex preli /!/vulnere) miatt egészségügyi okból kényszerülne elbocsátásra (causarius fuerit effectus), akkor is, ha a húsz év szolgálati időn belül (intra viginti stipendia) saját dolgainak ezen okából kifolyólag kapja meg a szabadságolását (vacationem fuerit consecutus), ugyanezen gondoskodó szeretetünk jótéteményéhez tartozzon oly módon (ad beneficium eiusdem indulgetiae nostrae), hogy mentesüljön a saját és felesége adóegysége alól (suum et uxoris suae caput excuset), ugyanúgy, mint ahogy minden más egyébben is: úgy nyugdíjuk biztonságát (quietis suae securitati), mint a mi bölcs előrelátásunk jótéteményéből (commodis consultum provisionis nostrae beneficio) fakadó juttatásokat ugyanezek a katonák élvezhessék (idem militis gratulentur)."

A szöveg szerint tehát a szolgálatban álló katonák szolgálati idejük alatt (suae tempore) abban a lehetőségben részesülnek, hogy öt caput mértékben mentesítést nyernek a rendes vagy rendszeres, annona-szerű terhek alól („a pr(a)estationibus sollemnibus /annonariae pensitationis”). Az értelmezésünk szempontjából lényeges kedvezmény öt caputra vonatkozik, vagyis a katona az adólajstromba felvezett öt caputot (önmagán kívül négyet) mentesít az adóösszeírás alól. Ugyanezt az öt caputnyi mentességet élvezik a szolgálatukat kitöltött és tisztes elbocsátással (honesta missio) leszerelt („cum completis stipendiis legitimis / honestam missionem idem fuerint consecuti”) katonák szolgálati idejük után. Akik húsz év szolgálati idő után tisztes elbocsátással szereltek le, két caput mentességet kapnak éppúgy, mint akik húsz évnél rövideb szolgálattal, de sebesülés miatt szereltek le, kényszerű elbocsátás (causaria missio) révén.

A császári leirat nemcsak általában határozza meg, hanem nevesíti is a caput „virtuális" megszemélyesítőit, amikor mindkét két caput-nyi mentességnél hangsúlyozza, hogy a privilegizált katona „két caputot mentesít, de csak a sajátját és a feleségéét" mentesíti („duo kapita excusent id est tam suum quam etiam uxoris suae”, ill. „suum et uxsoris suae kaput excuset”). A caputok tehát meghatározott személyekre voltak „ráírva", meghatározott személyekhez voltak hozzárendelve.

Hasonló tartalommal értelmezhető Constantinus császár másik, katonáknak biztosított privilégiumokat tartalmazó, a CTh. 7, 20, 4 (325) alatt felvett rendelete:

pr. Comitatenses et ripenses milites atque protectores suum caput, patris ac matris et uxoris, si tamen eos superstites habeant, omnes excusent, si censibus inditi habeantur. Quod si aliquam ex his personis non habuerint vel nullam habuerint, tantum pro suo debent peculio excusare, quantum pro iisdem, si non deessent, excusare potuissent, ita tamen, ut non pactione cum alteris facta simulato dominio rem alienam excusent, sed vere proprias facultates.

1. Veteranos autem post emeritae missionis epistulas tam suum quam uxoris caput excusare sancimus aut, si honestam missionem meruerint, suum caput tantummodo excusare ceteros. Omnes veteranos de quocumque exercitu una cum uxore sua unius capitis frui excusatione praecipimus.

2. Ripensis autem veteranus, qui ex priore lege post viginti quattuor stipendia honesta missione impetrata unius excusatione capitis fruebatur, etiam si viginti stipendiis completis honestam missionem meruerit, ad exemplum comitatensium militum unum caput excuset. Intra viginti etiam stipendia dimissus, quoniam inbecilli et debiles censibus non dedicantur, eodem beneficio utatur.

3. Alares autem et cohortales dum militant, propria capita excusent, veteranis quoque eadem excusationis solacia habituris. Qui quocumque tempore in quibuscumque partibus meruerint missionem, si ex comitatensi militia senectutis vel debilitatis causa dimissi fuerint, indiscreto stipendiorum numero duo capita excusaturis, id est suum adque uxoris; et ripensibus indiscrete idem privilegium habituris, si se ob belli vulnera dimissos probaverint: ita ut, si quis eorum post quindecim stipendia intra viginti et quattuor annos ex militia decesserit, sui tantum capitis excusatione fruatur; uxorem enim ripensis, si militia decesserit post viginti et quattuor annos, excusari oportet.

A rendelet értelmében a katonai elitalakulatok (comitatenses, ripenses és protectores) tagjai szolgálati idejük alatt négy caputot mentesítenek, név szerint megnevezve: sajátjukét, feleségükét, apjukét és anyjukét (amennyiben élnek és a censusban fel vannak tüntetve). A leszerelt katonák érdemes elbocsátás esetén („post emeritae missionis epistulas”) két, tisztes elbocsátás esetén („si honestam missionem meruerint”) egy caput kedvezményt kapnak. A caputok ismét nevesítve vannak (saját, ill. saját és felesége caputja).

Az idézett másik, hasonlóan hangsúlyos rendelkezése rávilágít a mentességet élvező caputok név szerinti megjelölésének szükségességére. A „név nélkül”, csupán számszerűen mentesített caputok esetén lehetőség volt arra, hogy a kedvezményben részesülő, de megfelelő családtagokkal nem rendelkező katonák saját mentességük érvényesítése érdekében megfelelő földeket vásároljanak (az eladóval összejátszva), így mások birtokához hozzácsatolhatták a saját mentességüket. A másokkal kötött, színlelt szerződéssel („pactione cum alteris facta”) és a tulajdon ily módon való színlelésével („simulato dominio”) tulajdonosi kapcsolatot teremtettek más földjével, és így (kölcsönös ellenszolgáltatásért cserébe) más földjét is mentesítették („rem alienam excusent”).

A császári rendelkezés erre tekintettel hangsúlyozza, hogy minden katona csak a saját tulajdonát mentesítheti („tantum pro suo debent peculio excusare”), továbbá csak a személyre szabott, konkrétan meghatározott kedvezményeket használhatja ki, nem „általában” négyet vagy kettőt. A tulajdonjog színlelését lehetővé tevő ügyletekkel szemben ugyanis a családi kapcsolatot nem lehetett színlelni és „álságos” ügyletekekel megváltoztatni vagy megfelelően alakítani.

A szőnyi törvénytábla ötcaputos mentessége alapján állította fel Várady azt a feltételezést, miszerint egy kisparaszti gazdaság caput-normája öt fő volt, az öt caput pedig egy öt iugumnyi területhez rendelt öt adófizető, akik virtuálisan kifejezték az adott gazdaság egész adózó közösségét. Az említett öt fő (a CTh. 7, 20, 4 alapján) a családfő, a feleség, az anya, az apa és a (a CTh. 7, 13, 7 [375] rendeletére hivatkozva) felserdült fiúgyermek (adcrescens).
A iugához kapcsolt capita természetesen nem az adott földterület művelőinek tény-leges létszámviszonyait tükrözte, hanem egy adott földterületnek megfeleltetett személyi adófizetői egységet. Az öt iugera földterülethez rendelt öt capita így öt „képletes adóalanyt” jelentett, amely mögött akár tíz vagy tizenöt tényleges személy is állhatott. Ugyanakkor az adólajstromba felvezett öt caput alapján kellett az adott földhöz és az adott földet művelő közösséghez fűződő „fejadó-fizetési” kötelezettséget (capita) teljesíteni.

Az öt caput a nyilvántartásba felvezetett öt személy vonatkozásában az adószedés természetéből fakadóan személyhez kötötten jelent meg az adóügyi nyilvántartásokban, vagyis a kisparaszti gazdaság tényleges létszámkeretéből a képletes adóalanyok (öt capita) számának megfelelő személyt személyesen, saját nevük alatt is feltüntettek, így Várady vitatott szóhasználatával „capitálták” őket.
A caput mint a személyhez kapcsolt adófizetési kötelezettséget egy meghatározott adófizető számára, helyhez kötötten előíró adóegység végső soron elvezet a késő római adóügyek igazgatásfinanszírozáson túlnyúló, társadalmi vetületeihez. A diocletianusi rendszer többször hangsúlyozott sajátosságai: az igazgatásfinanszírozás közvetlen jellege és a közterhek helyhez kötöttsége az igazgatásfinaszírozás mindkét nagy egységében a közteherheket viselő személyek közjogi korlátozását eredményezték.


Forrás: részletek Kelemen Miklós: Légiók és bürokraták Adalékok a késő római igazgatásszervezés és igazgatásfinanszírozás változásaihoz c. munkájából