logo

XXXI Martius AD

A capitatio-iugatio rendszer

A Diocletianus uralkodásától számított új igazgatásfinanszírozási rendszer az annona militaris terménybeli beszolgáltatásként érvényesített adóját és a városi lakosság számára előírt közkötelezettségek (munera civilia) új rendszerét jelölte ki az igazgatásfinanszírozás alapjául. Az annona militaris adó általános közteherként való megjelölésével párhuzamosan intézményesült az annona adó és az azzal összefüggő terhek (anonnarias functiones) meghatározásának alapjául szolgáló új közteherviselési rendszer: a megművelt földet és a földet művelő lakosságot adóügyi egységként kezelő capitatio-iugatio szisztéma. A capitatio-iugatio rendszer nem egy „új adó”, hanem a (földet terhelő) adómeghatározás és adókivetés új rendszere, egy új adófelmérési rendszer, amit először 287-ben alkalmaztak és állítottak össze.

Az adómegállapítás és adókivetés új módja a föld mezőgazdasági termelőképessége alapján határozta meg a megművelt földterület adófizetői képességét (professio). A capitatio-iugatio eljárás első eleme az adózó földterület adóügyi felmérése, minősítése (ez volt a tág értelemben vett iugatio) és a megművelt földterület adófizető egységekre, ún. iugumok-ra osztása termelőerő és adófizetői képesség alapján.
A szakirodalomban példaként rendszeresen idézett syriai számadáskönyvek adatai szerint a „földadó” megállapítására szolgáló egység, a iugum a megművelt terület nagysága és minősége szerint lett megállapítva. Egy iugum adófizető egységnek 5 iugerum (10 phletron) szőlő, 20 iugerum jó, 40 iugerum közepes és 60 iugerum rossz minőségű szántóföld felelt meg. Hasonlóan egy iugumra mérték a 220 pertica jó minőségű oliva ültetvényt és a 450 pertica rosszabbat. Az egységek értelemszerűen változtak és módosultak a birodalom egyes régióiban.

A professio mint az adófelmérés első fázisa, a iugatio mellett magában foglalta a capitatio eljárását is, amely a földhöz rendelt (emberi és állati) munkaerő egységei szerinti minősítést jelentette. Az adózásra kötelezett, termőképes földterület értelemszerűen csak földművelőkkel válhatott termelő és adófizető földterületté, funkcionálisan adóügyi egységgé. Ennek megfelelően a földterület adózóképesség alapján történő minősítése során annak „termőképessége” mellett számba vették a „termelőképességet” kifejező szabad és rabszolga emberi munkaerőt, továbbá a művelésbe bevont állatállományt is.
A capitatio szakirodalmi értelmezésének nehézségét mutatja, hogy a szerzők egy része összefüggésbe hozza a személyhez kötött adófizetői kötelezettséget kifejező „fejadóegység” caput fogalmával, vagy azt egyenesen fejadónak minősíti. Ugyanankor ahogyan arra Goffart rámutat a capitatio fogalma és pontos tartalma meglehetősen bizonytalan, és általános jelentéstartalmában csak az adózói képességet (tax liability) kifejező értelmezés tekinthető biztosnak. A capitatio ebben a megközelítésben a föld „természetes termőképességét” kifejező professio megfelelője és nem a személyi adófizetők belajstromozása és hozzáírása a földbirtokhoz.

A capitatio-iugatio rendszer az agrárnépességet terhelő annona militaris és „annonaszerű terhek” (anonnarias functiones) mint „agráradók” kivetését és beszedését határozta meg, amelyek rendszer-szerűen el voltak választva a városi lakosságot érintő közterhek rendszerétől. A két adófizetői csoport közötti kategorikus megkülönböztetést hangsúlyozza Constantinus 313-ben kiadott rendelete (CTh. 13, 10, 2):

Plebs urbana, sicut in Orientalibus quoque provinciis observatur, minime in censibus pro capitatione sua conveniatur, sed iuxta hanc iussionem nostram inmunis habeatur, sicuti etiam sub domino et parente nostro Diocletiano seniore Augusto eadem plebs urbana inmunis fuerat.

A constitutio (hivatkozva Diocletianus rendelkezésére: „sicuti etiam sub domino et parente nostro diocletiano seniore augusto eadem plebs urbana inmunis fuerat”) a városi köznép (plebs urbana) körébe tartozó lakosság vonatkozásában hangsúlyozza, hogy nem lehet őket az adólajstromokba capitatio révén beszámítani („minime in censibus pro capitatione sua conveniatur”).

Hasonló elvet fogalmaz (ugyancsak a capitatióra utalással) Diocletianus rendelete (C. 11, 55, 1), ezúttal az agrárnépesség védelmében („Ne quis ex rusticana plebe, quae extra muros posita capitationem suam detulit et annonam congruam praestat, ad ullum aliud obsequium devocetur...”). A rendelet a „falusi köznép” (rusticana plebs) vonatkozásában írja elő, hogy nekik „a városfalakon kívül van kijelölve a capitatiója, és az ezzel összefüggő annona-szolgáltatást [ott] teljesítik” („quae extra muros posita capitationem suam detulit et annonam congruam praestat”).


Forrás: részletek Kelemen Miklós: Légiók és bürokraták Adalékok a késő római igazgatásszervezés és igazgatásfinanszírozás változásaihoz c. munkájából