logo

XXXI Martius AD

Az annona militaris zsolddá alakulása

Az annona militaris rendeltetése a 3. század végének egyre gyorsabb ütemű pénzromlásával és a zsoldpénz, a denarius ezzel együtt járó elértéktelenedésével változott meg. A principátus első évtizedeiben a római denarius még tiszta ezüst volt, Néró uralkodásától már 10% vörösrézzel keverték. Ez az arány Hadrianusnál 20%, Marcus Aureliusnál 30%, Septimius Severus uralkodása alatt pedig 50-60%-ra növekedett. Diocletianus korában már csak 5% volt a denarius ezüsttartalma (Az ármaximáló rendelet egyik töredéke szerint 1 római font, vagyis 327,45 gramm finom arany értéke 50 ezer denarius volt).
A katonáknak zsoldként kiosztott készpénz folyamatos értéktelenedésével a hadsereg élelmiszer és hadianyag szükségleteinek kielégítését szolgáló beszedések, valamint a tartományi raktárakban (horrea) felhalmozott készletek jelentősége és értéke jelentősen megnövekedett. Az infláció következtében a hadseregnek osztott terménybeli ellátmányok értékesebb és főleg értékállóbb juttatást jelentettek a zsoldpénznél. Mindez már a 3. század második felében előrevetítette a javadalmazás körébe tartozó készpénzzsold és a logisztika területén értelmezhető ellátmányozás későbbi összekapcsolódását, indirekt jellegű keveredését.

A pénzhiányra és a finanszírozási nehézségekre tekintettel a gyakorlatban helyi beszerzések helyett indictiókkal feltöltött állami raktárakból, kiutalásos rendszerben, áruban fizették ki a katonákat és más tisztviselőket is. Az igazgatás koordinációs pontjain (légióstáborok, erődök, statiók) gabonatárolók (horrea) létesültek, ahol az adott egység számára hosszabb időre is elegendő élelmiszert halmoztak fel. Hangsúlyoznunk kell ugyanakkor, hogy az annona militaris beszedésének kiterjesztése, de még a később részletesen tárgyalandó diocletianusi igazgatásfinanszírozási reform sem irányult a zsoldpénz kivonására és a készpénz-zsoldozás megszüntetésére.
Az eltökélt szándékkal kibocsátott, de hatását tekintve egyértelmű kudarccal végződő ún. ármaximáló rendelet (edictum de pretiis de rerum venalium) legfontosabb rendeltetése éppen az lett volna, hogy megőrizze a pénz (nyersanyagokkal és más termékekkel szembeni) fizetőértékét, és biztosítsa, hogy a katonáknak kifizetett zsoldpénzért megfelelő mennyiségű és minőségű árut lehessen államilag megszabott, „nyomott” áron beszerezni. A rendelet szövegének puszta ismerete alapján arra a következtetésre sem nehéz eljutnunk, hogy az infláció a császári kormányzat számára legérzékenyebb következményét a hadseregfinanszírozás rendszerének összeomlása, tarthatatlansága jelentette.
A rendelet Praefatiójának szónoki hangvétele jól példázza az inflációban és árdrágításban rejlő legnagyobb fenyegetést: a hadsereg fenntartásának elnehezülését, veszélybe kerülését. A római népet szolgáló, „mindenki közös boldogulása” („communis omnium salus”) érdekében vonuló hadsereg ellátásának aránytalan megdrágítása nemcsak egyszerű igazgatásfinanszírozási nehézséget okoz, de olyan „közjólétet aláásó elvetemültséget” („utilitatibus publicis insidiatricem audaciam”) jelent, amelyet „emberi nyelven ki sem lehet fejezni” („explicare humanae linguae ratio non possit”):

„Ki ne tudná, hogy a közjólétet aláaknázó elvetemültség zsarolási szándékkal mindenütt útjába akad seregeinknek, amerre csak valamennyiünk közös boldogulása érdekében vonulnak; nemcsak a falvakban vagy a városokban, hanem bárhol; és az árucikkek árát nem a négyszeresére vagy nyolcszorosára veri fel, hanem annyira, hogy az ármegállapításnak és magának a ténynek a nevét emberi nyelven ki sem lehet fejezni? Vagy hogy néha a katonák külön jutalmának és zsoldjának összege csak egyetlen tárgy megvásárlására elegendő? Továbbá, hogy az egész földkerekségnek seregeink ellátására szánt hozzájárulása ezeknek a fosztogatóknak aljas nyereségére megy? Hogy tehát katonáink nyilván ezeknek a zsarolóknak a kezében halmozzák fel megtakarított zsoldjukat és végkielégítésüket, hogy az államnak ezek a fosztogatói mindennap annyit rabolhassanak, amennyit éppen akarnak?”

(„quis ergo nesciat utilitatibus publicis insidiatricem audaciam, quacumque exercitus nostros dirigi communis omnium salus postulat non per vicos modo aut per oppida, se(d) ( i )n omni itinere, animo sectionis occurrere, pretia venalium rerum non quadruplo aut oct[uplo, sed i]ta extorquere, ut nomina estimonis et facti explicare humanae linguae ratio non possit, denique interdum distractione unius rei donativo militem stipendioque privari et omnem totius orbis ad sustinendos exercitus collationem detestandis quaestibus diripientium cedere, ut manu propria spem militiae suae et emeritos labores milites nostri sectoribus omnium comferre videantur, quo depraedatores ipsius rei publica tantum in dies rapiant, quantum habere nesciant?)

Az annona militaris rendeltetését Diocletianus igazgatásfinanszírozási reformjai csak annyiban változtatták meg, hogy azt a hadseregellátás rendkívüli (hadjárat idején, állomáshelyét elhagyó csapatok számára és csak az érintett lakosságtól beszedett) formájából a hadseregellátás (tehát: nem javadalmazás!) rendes formájává alakították (állandó jelleggel, az állomáshelyén tartózkodó csapatok számára, a birodalom egész területén egységesen intézményesítve).

Az annona militaris és az annak alapjául szolgáló indictiós adókivetés intézményesítése az igazgatásfinanszírozás logisztikai részének átalakítására, az addig érvényesülő helyi beszerzési rendszer felváltására irányult, és nem a javadalmazás új formáját kívánta intézményesíteni. A hadsereg javadalmazását szolgáló készpénzzsold Diocletianus uralkodása alatt (az annona-munera rendszer kialakításával párhuzamosan) még intézményesen létezett, a készpénzben fizetett stipendium a 4. század elejére válik rendszertelenné, és csak a század közepére tekinthető megszűntnek. A készpénzzsold rendkívüli formáját jelentő donativum még ezt követően is megmaradt, de csak rendszertelen jellegű pénzbeli kiegészítése lett az annona militarisból osztott rendszeres terményzsoldnak.

Az annona militarist tehát nem az igazgatásfinanszírozási reform mögött rejlő kormányzati szándék, hanem a pénzválság (zsoldpénzválság) és a 4. század erre visszavezethető hadsereg-finanszírozási gyakorlata tette a hadseregellátás mellett a hadsereg-javadalmazás elsődleges formájává is. Az annona militaris először, direkt módon, felváltotta az addig helyi beszerzéssel megoldott hadsereg-ellátmányozás addigi rendszerét, majd, indirekt jelleggel, „elkoptatta” (magába integrálta) a hadsereg-javadalmazás funkcióját is.
Azzal, hogy az annona militaris a hadseregellátás mellett a hadsereg-javadalmazás célját is szolgálta, a kivetés és beszedés rendjével összefüggésben kialakított annonamunera rendszer az igazgatásfinanszírozás valamennyi körét egyesítette. Az ellátmány és zsoldozás forrásául szolgáló annona militaris adó mellett a hadsereg szükségleteit fedező egyéb termékeket (katonai ruházat, faanyag, lovak stb.) is az annona-munera rendszer keretében, az abban megállapított adóegységek (iuga, capita) és közkötelezettségek (munera civilia) szerint szedték be, teljes egészében közvetlen közterhek formájában biztosítva az igazgatásfinanszírozás szükségleteit.

A közvetett igazgatásfinanszírozás kettős rendszerét ezáltal felváltotta a közvetlen igazgatásfinanszírozás egységes, új szisztémája, az ún. annona-munera rendszer.


© www.romaikor.hu 2008-2020