logo

XXIX Martius AD

A hadsereg-finanszírozás kettős rendszere

A principátus kori igazgatásfinanszírozási rendszer legfontosabb, közbevételekből megalapozott kiadása a hadsereg javadalmazását jelentő, készpénzben fizetett zsold kifizetése, a tartományokban állomásozó haderő élelmezése és egyéb alapanyagokkal történő ellátása.

A korai császárkor hadseregében szolgáló katonaság és a fegyveres katonaság tagjaiból válogatott, hivatali munkára vezényelt állomány rendes járandóságát a pénzben fizetett zsold, a stipendium jelentette, ezt egészítette ki a jutalomként funkcionáló, rendkívüli jellegű, ugyancsak készpénzben osztott donativum.
A katonai fizetések (de leginkább a katonai szolgálattal összefüggő leszerelés, az ún. honesta missio anyagi feltételeinek) biztosítására Augustus egy „elkülönített pénzalapot” is létrehozott aerarium militare néven, amelynek költségeit a római polgárokra kivetett közvetett adókból mint kifejezetten az említett pénztárhoz tartozó, célhoz kötött bevételekből, ugyancsak költségvetés-szerűen finanszírozták.

A római hadsereg fizetési fokozatait a légionárius katonák éves fizetéséhez igazították, amely Augustus uralkodásakor (a korábbi szinthez képest emelést jelentő) 225 ezüst denarius volt. A zsold összege Septimius Severus idejére megduplázódott (450 denarius évente), majd további növelésekkel a 3. század második felére már 675 denariusra nőtt. Utóbbi emelkedés ugyanakkor együtt járt az ezüstpénz értékének jelentős csökkenésével is. A római polgárjoggal nem rendelkező gyalogos egységek tagjainak zsoldja némiképp elmaradt a légionáriusok fizetésétől, a lovas alakulatok (alak) tagjai ugyanakkor a légionáriusokkal megegyező fizetést kaptak.
Kiugróan magasnak tekinthető a fővárosban állomásozó praetorianusok illetménye, akik többszörösét kaphatták egy légiós katona járandóságának. A praetorianusok zsoldja az Augustus korában megállapított 750 denariusról 2000, majd 3000 denariusra emelkedett. Még jelentősebb a gyalogsági tisztek, a centuriók illetménynövekedése, akik Augustus korában 3750, Septimius Severus éveiben 7500, Carus alatt viszont már 12 500 denariust kerestek, ami majdnem egy sexagenarius procuratura díjának felelt meg (50 ezer sestertius).

A római hadseregben rendszeresített katonai illetmények rendszerezését első ízben elvégző Domaszewski, majd a kimutatásait kiegészítő Dobson sokáig communis opiniónak számító adatait utóbb Speidel számszerűen és érdemben is jelentősen javította. A Domaszewski-Dobson-féle zsoldlisták szerint a segédcsapatok állományába tartozó katonák zsoldja jelentősen alatta maradt a légionárius katonák járandóságának, mivel az utóbbiak a cohorsban szolgáló gyalogosok zsoldjának csaknem háromszorosát keresték (75 denariust a légionáriusok 225 denariusával szemben). Speidel bizonyította, hogy ez az arány csupán 5/6: 1 illetve 2/3: 1. Még kisebb a különbség a segédcsapatokhoz (cohortes equitatae) tartozó és a légionárius lovasok között (225 és 262 denarius), a lovas alakulatok (alák) lovasai pedig pontosan annyit kerestek, míg a légiók lovas alakulatai (262-262 denariust).

A katonai fizetések emelkedése összességében oda vezetett, hogy az Augustus idején még cca. 375 millió sestertiusra tehető hadügyi zsoldkiadások már Domitianus idejére (81-91) 600 millió sestertiusra emelkedtek, a katonacsászárok korának nagyarányú zsoldnövelései után pedig az egymilliárd sestertiust is meghaladták.
A hadsereg és bürokrácia finanszírozásának második és harmadik, nem javadalmazás jellegű eleme a hadsereg (és a hozzá tartozó lóállomány) élelmezésének és ellátmányozásának megszervezése, továbbá a haderő hadianyagokkal való ellátása (ez utóbbi foglalta magában a lovak és hátasok pótlását is).

A római hadsereg éves „fogyasztása” a szakirodalomban publikált számítások szerint a következőképpen alakult: a (haditengerészettel együtt) kb. 450-500 ezer római katonának naponta és fejenként kb. 880 gramm gabonára és 620 gramm más élelmiszerre volt szüksége, vagyis az egész hadsereg napi ellátásához cca. 423 tonna gabona és cca. 298 tonna egyéb élelmet kellett biztosítani. Mindez éves összevetésben 154 ezer tonna gabonát és közel 108 ezer tonna más élelmet tett ki. Kiemelkedő szükségletet jelentett a hadsereghez tartozó ló és hátasállomány élelmezése is. A kb. 110 ezer lónak és 60 ezer szamárnak/öszvérnek napi 670 tonna árpára és 1100 tonna szénára volt szüksége, ami egy évben 245 ezer tonna árpának és cca. 400 ezer tonna szénának felelt meg.

A hadianyag-ellátás hasonlóan a hadsereg-élelmezéshez nem újraelosztó rendszerben, hanem helyi beszerzéssel valósult meg: a római hadsereg vagy megfizette a szükséges termékeket (és azok szállítását), vagy (ritkább esetben) közteherként kirótta azt a lakosságra (elsősorban városi lakosság vagyonos csoportjaira). A hadsereg-finanszírozás rendszerén belül így forrásait, jellegét és szervezetét tekintve is elkülönültek egymástól a személyzeti állomány fizetését jelentő, költségvetés-szerűen finanszírozott, javadalmazási jellegű kiadások és az ellátmányt és utánpótlást magában foglaló logisztikai jellegű költségek. A hadsereg-finanszírozás „kettős rendszerébe” illeszkedett speciális jelleggel a később nagy jelentőségre emelkedett „hadjárati ellátmány”, az ún. annona militaris biztosítása.

A Severus-kortól intézményesített annona militaris az igazgatásfinanszírozás második eleméhez sorolt hadsereg-ellátmányozás rendkívüli formáját jelentette: nem az adott területen állomásozó, „állandó” katonaság rendes logisztikai szükségleteit szolgálta, hanem az állomáshelyét elhagyó, hadműveletben (expeditio) részt vevő, ún. expeditionalis haderők rendkívüli jellegű élelmezését és ellátását.
A hadsereg és a hivatalnoki kar javadalmazásával ekkor még semmilyen kapcsolatban nem álló annona militaris abból a szempontból is rendkívüli intézmény volt, hogy az annak alapjául szolgáló termékeket nem térítés ellenében történő beszerzés, hanem rendkívüli közteherként meghatározott császári kivetés, ún. indictio alapján foganatosított kötelező lakossági beszolgáltatás formájában szerezték be.

Az annona militaris a hadjárattal érintett lakosság természetben beszolgáltatott adója, az abból osztott járandóság (a katonák élelmezését szolgáló annona és az állati takarmányt jelentő capitum) pedig a katonák ellátását szolgáló juttatás. Beszedésének rendkívüli jellege miatt (indictio formájában történő kivetés, kizárólag a katonai akcióval érintett terület lakosságára) hangsúlyozottan megkülönböztetendő a (állomáshelyén tartózkodó egységeket érintő) hadsereg-ellátmányozás hagyományos formájától, és rendeltetését tekintve sem értelmezhető úgy, mint természetben fizetett zsold, vagy természetbeni kiegészítése, zsold-pótléka a pénzben fizetett stipendiumnak vagy donativumnak.


Forrás: részletek Kelemen Miklós: Légiók és bürokraták Adalékok a késő római igazgatásszervezés és igazgatásfinanszírozás változásaihoz c. munkájából