logo

XXXI Martius AD

Az annona militaris szállítása

A lakosság számára meghatározott (terményadó-kötelezettség a megfizetés (illatio) mellett magában foglalta annak „helybe szállítását” (translatio) is. A szállítás elsősorban a tartományi „terményadó-raktárak” irányába történt, előfordulhatott azonban, hogy a lakosoknak közvetlenül a csapatok állomáshelyére kellett szállítaniuk. Jól mutatja a két szolgáltatás összefonódását, hogy az adóterheket az egyes adófizetők szintjéig kijelölt hivatalnokok, a tabulariusok az adó összege mellett mindig megjelölték a beszolgáltatások céljául szolgáló gyűjtőhelyeket és a szállítások idejét is. Az említett logisztikai állomások igazodtak a csapatok állomáshelyeihez és az igazgatás egyéb koordinációs pontjaihoz. A katonai táborok élelmiszerraktárai (horrea) mellett az adminisztrációs állomások (stationes), továbbá az állami posta, a cursus publicus vendégházai (mansiones) és váltóhelyei (mutationes) lettek megjelölve az említett célra.
A szállítást értelemszerűen megelőzte a beszedés (collatio), az adózóknak ezt követően kellett eljuttatniuk a beszolgáltatott termékeket a tabulariusok által kijelölt helyekre. Tekintetbe véve, hogy a hadsereg ellátmányául és zsoldjául egyszerre funkcionáló annona militarist a szükségleteknek megfelelően, fokozatosan használták fel, a szállítás is több mozzanatban bonyolódott le, és nem feltétlenül követte a beszedést.
A translatio megterhelő jellegét szemlétesen fogalmazza meg a CTh. 11, 1, 22 (386) a szakirodalomban gyakran idézett fordulata, amely szerint sokszor „a szállítás több kárt okozott, mint maga a beszolgáltatás” („plus haberet dispendii translatio quam devotionis illatio").

A beszedéssel és szállítással összefüggő szervezési „nehézségekre” világít rá Cons-tantinus császár 315-ben kiadott rendelete (CTh. 11, 1, 2):

Possessores cum satisfecerint publicae collationi, cautiones suas ad tabularios publicos deferant, ut eas tabularii sive sexagenarii periculi sui memores suscipiant a collatoribus, ipsas species quae debentur ex horreis suis ad civitates singulas per menses singulos perlaturis, ne illatio tributorum ex solis apochis falsis vel imaginariis cognoscatur.

A rendelet arra kötelezi az adózókat (possessores), hogy terményadójuk végleges leszállítását és bevételezését követően juttassák el saját (vélhetően a bevételezést lebonyolító susceptor által kiállított) nyugtájukat (cautio) az adófizetési kötelezettségüket meghatározó iratot kiállító tabulariusokhoz. A tabulariusok így a teljesítést igazoló nyugtákat „saját felelősségükre” („sui periculi") összevethették a náluk őrzött adólajstromokkal. A rendelet szövegének második részében utal arra, hogy az adózóknak havonta kell eljuttatniuk adójukat saját raktáraikból („ex horreis suis") a (tabulariusok által kijelölt) városokba („ad civitates singulas").

Az adófizetés részét képező „helybe szállítás” terhén próbál némileg mérsékelni egy 385-ben kiadott rendelet (CTh. 11, 1, 21) azzal, hogy kijelöli a lakosság ilyen jellegű kötelezésének elvi kereteit. A constitutio értelmében az adózókat a külön nevesített közterhek: a mansiók ellátása („instruendas mansiones”) és a termények szállítása („conferendas species”) céljából sem lehet távolabbra kirendelni, csak „a távolságnak és a szükségletnek megfelelően” („itineris ac necessitatis habita ratione”).
A szabály alól mindössze a határmenti katonaság zsoldjának vonatkozásában tesz kivételt a császári előírás („excepta limitaneorum annona”). Külön is hangsúlyozva az adózók érdekét kívánja szolgálni („provincialium commodis nos convenit subvenire”) Honorius császár, Hilarius praefectus praetorióhoz címzett, 396ban kiadott rendelete (CTh. 7, 4, 23).

Provincialium commodis nos convenit subvenire. ad omnium utique numerorum sive vexillationum aut etiam scholarum tribunos per viros illustres comites sublimitas tua faciat pervenire, ut meminerint faenum militibus isdem capitibus praestandum iuxta legem divi valentiniani de quinta decima indictione nec tamen ad oppidum deferendum.

A rendelet a zsold (annona militaris) részét képező takarmányjárulék (capitum) alapjául szolgáló széna (faenum) beszolgáltatását szabályozza. Ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy a capitumot a Valentinianus császár által meghatározott mennyiségben és módon kell beszolgáltatni, továbbá a lakosság nem kötelezhető arra, hogy az említett terméket a (katonaság állomáshelyéül szolgáló) városokba elszállítsa.
Az elemzett közteher könnyítésének egy további módját teszi lehetővé az itáliai adófizetők vonatkozásában a CTh. 11, 1, 9, 1 (365) egyik rendelkezése. A kiemelt szabály lehetőséget ad arra, hogy azokban az esetekben, amikor a „hosszadalmas szállításból eredő károk nyugtalanítanak” („longae subvectionis damna quatiebant”), a leszállítandó bor egy része pénzfizetéssel is teljesíthető.

A távolságok és szállítási viszonyok adta lehetőségek figyelembevételét nemcsak az adóbeszolgáltatás, hanem az állami postát (cursus publicus) terhelő szállítási kötelezett-ségek vonatkozásában is több esetben nyomatékosítja a császári szabályozás. Iulianus császár rendelete (CTh. 8, 5, 16 [363]) például megtiltja a cursus publicus igénybevételét a kikötőkbe szállítás céljából („Sane angariarum cursum submoveri non oportet propter publicas species, quae ad diversos portus deferuntur”). Ezzel összefüggésben a praefectus praetorio irányába azt a parancsot fogalmazza meg, hogy csak „a hely fekvése és az út minőségének megfelelő” számú igavonó állat mozgósítását rendelheti el az említett célból („pro locorum situ atque itineris qualitate tantum numerum angariarum collocari oportere decernas”).

A Valentinianus császár által kiadott CTh. 11, 1, 9 (365) már határozottan utal a „tabulariusok csalárdságaira” („tabulariorum fraudes”), amikor egész Itáliában kötelezővé teszi az Anatolius helytartó (consularis) által alkalmazott gyakorlatot. Az új szabály a cursus publicus állatállománya számára szállítandó takarmány vagy széna (pabula) beszolgáltatásának rendjét érinti. Ezt a kötelezettséget ugyanis, a rendelet szóhasználata szerint, a tabulariusok sokszor „váratlanul és előre nem tervezhető módon” („repente atque improvise”) szállíttatják a cursus publicus állomáshelyeire („mutationes mansionesque”).

Tabulariorum fraudes se resecasse per suburbicarias regiones vir clarissimus Anatolius consularis missa relatione testatus est, quod pabula, quae hactenus ex eorum voluntate atque arbitrio ad mutationes mansionesque singulas animalibus cursui publico deputatis repente atque improvise solebant convehi, nunc in consilio ratione tractata pro longinquitate vel molestia itineris ab unoquoque oppido certo ac denuntiato tempore devehi ordinavit. Quod iubemus, ut etiam per omnes Italiae regiones pari ratione servetur.

Mindezen rossz gyakorlatból eredő nehézségek kiküszöbölése érdekében a constitutio elrendeli, hogy a) a szállítás helyét csak „az út hosszúságának és nehézségének figyelembevételével” („pro longinquitate vel molestia itineris”) lehet meghatározni; továbbá, hogy b) a szállítást „(pontosan) meghatározott és tervezhető időpontra” („certo ac denuntiato tempore”) kell kijelölni.

Az annona militaris szállítása szempontjából különösen nehéz helyzetben voltak a katonai határvidékhez (limes) közeli települések, amelyekre a már elemzett CTh. 11, 1, 21 (385) értelmében nem vonatkozott az „út és a szükséglet fekvési helyének megfelelő” („itineris ac necessitatis habita ratione”) szállítási szabály. Ebben a körben tehát a lakosságnak nemcsak a megfelelő távolságban lévő állomáshelyekre vagy főgyűjtőhelyekre (condita), hanem a távolság nagyságára való tekintet nélkül közvetlenül a táborokba (castra) is el kellett szállítaniuk a katonáknak járó ellátmányt. A kérdéskörrel összefüggésben szükséges elemeznünk Valens 369-ben kiadott, Auxonius praefectus praetorióhoz címzett rendeletét (CTh. 7, 4, 15).

Sicut fieri per omnes limites salubri prospectione praecipimus, species annonarias a vicinioribus limiti provincialibus ordinabis ad castra conferri. Et in vicinioribus castris constituti milites duas alimoniarum partes ibidem de conditis sumant nec amplius quam tertiam partem ipsi vehere cogantur.

A rendelet a limesekhez közeli lakosság („per omnes limites”) adójával összefüggő szállítási kötelezettségét határozza meg a katonai egységek állomáshelye szerint, két formában. Első esetben („vicinioribus limiti”) a tartományi lakosságnak közvetlenül a táborokig (ad castra) kell elszállítania a teljes ellátmányt.
Az idézett szövegváltozat több szövegkritikai kérdést is felvetett a vonatkozó szakirodalomban. Az elemzések rámutatnak arra, hogy a „vicinioribus limiti provincialibus” („a limeshez közelebbi lakosok számára”) fordulat pontos tartalma nem tisztázott, másrészt a vicinior jelző használata azért is problematikus, mert a constitutio másik fele is ezt a kifejezést használja egy eltérő tartalmú rendelkezéssel összefüggésben.

Ahogyan arra Mitthof rámutat, a rendelet célja vélhetően az volt, hogy az e helyütt meghatározott szállítási kötelezettség két, eltérő formáját jól érzékelhetően elhatárolja egymástól. Ez az elhatárolás azonban aligha lehet egyértelmű, ha ez első esetben a „vicinioribus limiti provincialibus” („a limeshez közelebbi lakosok számára”), a második esetben pedig az „in vicinioribus castris constituti milites” („a közelebbi táborokban állomásozó katonák”) fordulatot használja a szöveg.
A rendelet első felének másik, Jones által javasolt, szövegváltozata („species annonarias vicinoribus limitibus a provincialibus ordinabis ad castra conferri”) valamivel pontosabb alapot nyújthat az elemzett szövegrész megértéséhez. A Mitthof által is elfogadott emendatio szerint ez a megterhelőbb szállítási kötelezettség a limesek (pluralisban!) közelebb fekvő részeire („vicinoribus limitum partibus”), illetve az ott állomásozó katonaságra vonatkozik.

Itt kell megjegyeznünk, hogy a constitutio Codex Iustinianusba felvett szövegváltozatában (C. 12, 37, 4) is módosított formában szerepel az elemzett szövegrészlet („species annonarias vicinioribus limitibus a provincialibus ordinabis ad castra conferri”). Ebben a változatban a szabályozott kötelezettség a „közelebbi limesekhez” történő szállítást érinti. Hasonló kérdéseket vet fel a rendelet második része.
Az itt szabályozott esetben a szállítás feladata megoszlik a katonák és a lakosság között, mivel az ellátmány kétharmadát („duas alimoniarum partes”) a katonáknak a főgyűjtőhelyekről („de conditis”) kell felvenniük, vagyis a lakosoknak elegendő ezekre a logisztikai pontokra eljuttatni a terményeket. Mindössze egyharmad részben kötelezhetik az adófizetőket arra, hogy egészen a táborokig szállítsanak.
Az első részhez hasonlóan itt sem egyértelmű a vicinior jelző és a jelzett szövegrész („in vicinioribus castris constituti milites”) pontos tartalma. Nem derül ki, hogy pontosan mire vonatkozik a „közelebbi táborok” („in vicinioribus castris”) elhatárolás, és miben különböznek az itt állomásozó katonák az első részben szabályozott személyi körtől. Még összetettebb a rendelet Codex Iustinianusban szereplő változatának (C. 12, 37, 4) értelmezése. A kiemelt szövegrész szerint:

Sed in veteranis castris constituti milites duas alimoniarum partes ibidem de conditis sumant nec amplius quam tertiam partem ipsi vehere cogantur.

Ahogyan arra a szakirodalom több reprezentánsa is rámutat, a részlet többféle értelmezési lehetőségét az okozza, hogy nem tisztázott, mit is jelent pontosan az ún. „in veteranis castris”fordulat. Mitthof elemzése szerint sem érthető az ún. „veteranus táborok” jelentése, és különösen az nem világos, hogy az említett támaszpontok miben különböznek az első fordulatban érintett katonai állomáshelyektől. A Jones-féle szövegváltozat ennél a részletnél az „ castris constituti milites” („távolabbi táborokban állomásozó katonák”) átírást javasolja, amivel jobban elhatárolható a szabályozott személyi kör az első fordulatban szereplő „közelebbi részekhez” képest („ vicinoribus limitibus”). A kérdéses részlet megértéséhez Gothofredus kommentárja javasolja az „in castris” javítást, utalva Betthora katonai táborára. Ebben az értelmezésben az enyhített szállítási kötelezettség csak a nevezett település katonai táborára vonatkozik, vagyis egy egészen speciális határszakaszon és egészen szűk körben teszi lehetővé a könnyítést, a constitutio első körben megfogalmazott (ebben az összefüggésben főszabálynak tekinthető) rendje alól.
Az említett értelmezés is a korábbiakban tárgyalt problémákat veti fel. Nehezen érthető, hogy ha a rendelet csak egy egészen szűk kört von a második fordulatban részletezett szabálya alá, miért használja a tágabb kört sejtető vicinior vagy ulterius kifejezést az első rész vonatkozásában. Schmidt-Hofner arra is rámutat, hogy tartalmilag nem a táborok „közelebbi” vagy „távolabbi” fekvése az igazán lényeges, hanem az ott állomásozó katonák részesedése a táborokba szállított ellátmányból.

Az elemzett rendeletekből jól látható, hogy a terményzsoldként funkcionáló annona militaris pénzbeli fizetéssel történő kiváltása jelentős mértékben a beszolgáltatás technikai jellegű megvalósíthatóságát is szolgálta. Az áruban fizetett adó jellegéből következően (romlás, szállítás, rendelkezésre állás) csak jelentős veszteséggel tudott kifizetésként megjelenni az igazgatásfinanszírozás rendszerében.


Forrás: részletek Kelemen Miklós: Légiók és bürokraták Adalékok a késő római igazgatásszervezés és igazgatásfinanszírozás változásaihoz c. munkájából