logo

XXXI Martius AD

Az annona militaris mint pénzre átváltott terményzsold (annona adaerata)

Az új típusú zsold vagy illetmény jellegéből következett, hogy az annona militaris kifizetése esetenként akadályokba ütközhetett. Mivel pontosan meg volt határozva az annonaként kiadható termékek (annonaria species) köre, és alapelvként lett rögzítve, hogy a terményzsold kizárólag a megadott termékekben adható ki, előfordulhatott, hogy a megfelelő áruk nem álltak rendelkezésre.
Az illetmény pénzzel történő kiváltására pontosabban az annonaria species pénzellenértékkel történő pótlására elsősorban áruhiány esetén volt lehetőség, de ebben a formában követelhették az időben ki nem váltott vagy megromlott termékek ellenértékét is. A pénzbeli kiadást indokolhatták olyan logisztikai körülmények is, mint pl. a szállítás nehézsége. Erre szolgáltat példát egy 389-ben (?) kiadott constitutio (CTh. 8, 4, 17), amely a katonaság zsoldjának kifizetését megosztott formában rendeli el:

Cum ante placuisset, ut a primipilaribus secundum dispositionem divi gratiani species horreis erogandae comitatensibus militibus ex more deferrentur, limitaneis vero pretia darentur, nunc placuit, ut aurum ad officium illustris per illyricum praefecturae cum certa taxatione, id est pro octogenis libris laridae carnis, pro octogenis etiam libris olei et pro duodenis modiis salis singuli solidi perferantur.

A rendelet sajátossága, hogy a rangban alacsonyabb szinten álló limitaneus katonák számára teszi lehetővé a zsold pénzben történő kiadását a hatósági árszabás (taxatio) értékeinek megadásával -, míg a megbecsültebb egységek körébe tartozó comitatensis alakulatok részére továbbra is terménybeli fizetést rendel. Az annona átváltását (adaeratio annonae) ebben az összefüggésben aligha értelmezhetjük előjogként vagy jutalomként, erre a szövegben sem találunk utalást. Mindezek alapján tehetünk egy olyan következtetést is, hogy a terménybeli annona nem minden esetben jelentette a javadalmazás kedvezőtlenebb formáját.
Magától értetődő ugyanakkor, hogy az annonaris termékek pénzben történő kivétele pl. áruhiány esetén, amikor a termékek piaci ára magasra emelkedett „kifizetődő” lehetett, horribile dictu, korrupciós lehetőségeket rejtett magában. Az ilyen természetű visszaélések egyik alapja az a tisztikar számára biztosított előjog volt, amely lehetővé tette az annona kivételének elhalasztását és a korábban ki nem váltott áruk utólagos felvételét. A megfelelő tartalékokkal rendelkező elöljárók megtehették, hogy nem vették fel járandóságukat, hanem azt egy későbbi, „jövedelmezőbb” időszakra halasztották.

Az említett visszaélési lehetőségeket és az azokkal szemben tett kormányzati ellenlépéseket összegzi Constatinus császár 325-ből származó rendelete (CTh. 7, 4, 1):

Tribunos sive praepositos, qui milites nostros curant, annonas per dies singulos scriptionis indicio sibi debitas in horreis derelinquere non oportet, ut procuratores seu susceptores vel praepositi pagorum et horreorum eam comparent: hinc enim fit, ut a provincialibus non annonas, sed pecunias postulent memorati ipsis etiam speciebus remanentibus vitiatis adque corruptis. constituimus igitur derelictae annonae fisco compendium vindicari, subscribendario et optione gladio feriendis, quoniam fieri non potest, ut vel provinciales iterata collatione graventur vel militibus corruptae species dividantur detrectantibus memoratis ad diem sumere annonas suae congruas dignitati. in qua culpa si quis fuerit adprehensus, nec personae merito nec honoris fastigio defendendus est.

A korrupciós lehetőségek és alanyok széles körét megnevező rendelet tanúsága szerint a katonai egységek parancsnokai („tribunos sive praepositos”) a nekik járó annonákat (vagyis annonaris termékeket) nem veszik fel a megfelelő időpontban, hanem (rosszhiszeműen) hátra hagyják a tartományi raktárakban, majd az illetékes tisztviselőkkel (velük csalárd módon összejátszva) azt pénzre váltatják. A pénzbeli kiadással párhuzamosan a tartományi lakosoktól termék helyett pénzt követelnek a visszamaradt és a romlott termékek helyett („a provincialibus non annonas, sed pecunias postulent memorati ipsis etiam speciebus remanentibus vitiatis adque corruptis”).

Az ilyen jellegű visszaélések elkerülése érdekében a rendelet új szabályként vezeti be, hogy az (alaptalanul és jogosulatlanul) hátrahagyott annona-termékeket a kincstár számára kell lefoglalni („derelictae annonae fisco compendium vindicari”), megszüntetve az utólagos felvétel (és pénzre váltás) lehetőségét. A visszaélésben közreműködő tisztviselők (subscribendarius, optio) számára a legsúlyosabb büntetést helyezi kilátásba („gladio feriendis”), amennyiben a tartományi lakosokat ismételt beszedéssel terhelnék meg („provinciales iterata collatione graventur”), vagy romlott termékeket osztanának a katonák között („militibus corruptae species dividantur”).
A rendelet emellett a visszaélésben érintett tiszteknek megtiltja az „időben késleltetett” átvételt, hangsúlyozva, hogy a méltóságuk szerint járó annonákat („annonas suae congruas dignitati”) nekik is az erre kijelölt napon kell felvenniük. Velük szemben külön büntetést nem nevesít, csupán kissé dagályosan deklarálja, hogy az ilyen jellegű szabálytalanságok (pontosabban: bűnök) elkövetése esetén sem az adott személy érdeme, sem a méltóság magassága nem biztosíthat mentesítést vagy védelmet („nec personae merito nec honoris fastigio defendendus est”).

A terményzsold pénzre váltott formában (annona adaerata) történő kiadására csak kivételes, az igazgatásszervezésen kívüli körülmények által indokolt esetben kerülhetett sor, általános jelleggel és rendszerszerűen tilos volt. A tilalmat kimondó rendeletek közül idézhető CTh. 7, 4, 19 (393, 388-392) szövegének indokolása annak célját is egyértelművé teszi: „ne lehessen hasznot húzni sem a piaci, sem a kincstári áron történő átváltásból” („nec transvectioni publicae nec arcae possunt aliquod deferre compendium”).

A 4. század második felében kiadott császári rendeletek ugyanakkor arra engednek következtetni, hogy a késleltetett átvétel és az abban rejlő visszaélési lehetőségek kérdését a későbbiekben sem sikerült megnyugtatóan rendezni. Ilyen jellegű problémával szembesülhetünk a CTh. 7, 4, 18 (393) tanulmányozása során. A rendelet vonatkozó részlete szerint „ha valaki a törvénnyel szembe mer helyezkedni, akkor azt sem szedheti be, amit pénzben kívánt felvenni, sem azt, ami a maga idejében, terményben nem volt neki megfelelő” („si contra legem datam venire temptavrit, nec illud, quod in pretio expetit, permittatur exigere nec illud, quod suo tempore accipere in speciebus neglexerit, consequatur”).

A késleltetett átvétel tilalma mellett az ebből fakadó spekulációk megakadályozásának további (vélt) módja lehetett az átváltás során kötelező „hatósági árak” megállapítása. Az átváltási árak központilag való meghatározása (taxatio) és annak összegei az egyes tartományok szerint változtak. Ilyen taxatiót tartalmazó két, egyaránt 409-ben keletkezett császári rendeletben írják elő, hogy már az adóbehajtásokat (exactio) is úgy kell meghirdetni, hogy a termékek árának pontos meghatározásával tegyék közzé az exactiót. Ennek az árnak pedig igazodnia kell a hely és az adott egység viszonyaihoz.

A hadsereg már említett privilegizált csoportja, a főtiszti kar ugyanakkor továbbra is részesült abban a lehetőségben, hogy piaci áron vegye át pénzre váltott annonáját. Az erre vonatkozó császári rendelet, a CTh. 7, 4, 32 (412) szabálya szerint, akik élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, „alkudozás helyett” („iuxta nundinationem”) pénzben kaphatják meg javadalmukat úgy, hogy annak összege a piaci árakhoz igazodik („foro rerum venalium continentur”). A források alapján a pénzre váltott annona adaerata körén belül megkülönböztethetjük a kincstári áron átváltott (aeraria annona) és a kivételes jellegűnek tekinthető piaci áron beváltott (annonaria in pretiis) fizetést.

A főtisztek magasabb, piaci áron való átváltási joga egy további spekulációs lehetőséget kínált. Ezt részletezi az alábbiakban elemzett, 424-ben kiadott császári rendelet (CTh. 7, 4, 32):

Si quando tribuni sive comites vel praepositi numerorum per provincias annonas voluerint, hoc est quas pro dignitate sua consequuntur, in aere percipere, non aliis eas pretiis, nisi quae in foro rerum venalium habeantur, adaerandas esse cognoscant. Si alias annonas, quae non suae dignitatis erunt, sed alio modo, dum tamen licito, suis commodis adquisitas in auro sibi dari duces sive tribuni voluerint, illis pretiis contenti sint, quae in forma aerariarum annonarum sollemni observatione praebentur.

A rendelet több szempontból is tanulságos szövege értelmében a tartományi egységek tribunusai, comesei vagy praepositusai a méltóságuk szerint („pro dignitate sua”) nekik járó annonát a piaci árak szerint vehetik fel. A többi annonát azonban amely nem a méltóságuk szerint (értsd: nem nekik!) jár („quae non suae dignitatis erunt”), és amelyet eddig „alkudozással” váltották át csak a kincstári annona valamennyi katona számára megszabott, formaszerű rendtartása szerinti (értsd: hatósági) árakon („in forma aerariarum annonarum universis militibus”) adhatják ki számukra. A constitutio egyértelművé teszi, hogy a főtisztek nemcsak saját fizetésüket vették fel a számukra biztosított magasabb piaci áron átváltva, hanem a katonáikét is, vélhetően megfelelő ellentételezésért cserébe.

Tudományosan közismert, hogy az annona pénzre váltásából adódó működési zavarokat hosszabb távon csak a fizetések általános jellegű pénzre váltása, pontosabban a pénzbeli fizetések ismételt intézményesítése oldhatta fel. A birodalom keleti és nyugati fele közötti gazdasági különbségek (továbbá a Nyugatrómai Császárság bukása) miatt elsősorban a Konstantinápolyból igazgatott birodalomfélen volt lehetőség az annona készpénzes fizetséggé alakítására. Ugyanakkor az Anastasius (491-518) császár reformjai révén gazdaságilag és kormányzatilag is stabilizálódó keleti birodalomfélen a korszak végéig megmaradt a pénzbeli és a terménybeli illetményezés sajátos kettőssége.

Forrás: részletek Kelemen Miklós: Légiók és bürokraták Adalékok a késő római igazgatásszervezés és igazgatásfinanszírozás változásaihoz c. munkájából