logo

XXXI Martius AD

Az annona militaris mint fizetés

A hadsereg és a hivatalnoki kar rendszeres járandóságától elvi és gyakorlati alapon is megkülönböztetett annona militaris első alkalmazásában nem a javadalmazás, hanem a hadsereg-élelmezés vagy ellátmányozás körében értelmezett és rendszeresített intézményként funkcionált. Kiemelt jelentősége a Severus-korban mutatkozott meg először, amikor a katonaság ellátmányozását nem a térítés ellenében történő beszerzés, hanem közteherként meghatározott császári kivetés, ún. indictio alapján foganatosított, kötelező beszolgáltatás formájában oldották meg.
Ahogyan arra már utaltunk, a 2-3. század folyamán az annona militaris még nem az adózó lakosság területén állomásozó, „állandó” katonaság logisztikai szükségleteit szolgálta, hanem az állomáshelyét elhagyó, hadműveletben (expeditio) részt vevő, ún. expeditionalis haderők élelmezését és ellátását.
Az annona militarist Diocletianus igazgatásfinanszírozási reformjai sem kívánták javadalmazás jellegű fizetségként rendszeresíteni, rendeltetését tekintve a 4. század közepéig csupán egy természetben fizetett és ugyancsak naturáliákban osztott, kiegészítő jellegű járandóság, amely a pénzben fizetett stipendium „elkopása” és az igazgatásfinanszírozás ebből fakadó pragmatikus gyakorlata tett utóbb a javadalmazás fő formájává.

Megjegyzendő, hogy az annona formájában történő javadalmazás nem csak a szoros értelemben vett hadsereg és civil adminisztráció körében érvényesült. A katonai igazgatás körében találkozhatunk azzal a hadsereg-utánpótlás célját szolgáló gyakorlattal, mely szerint a katonák fiait mivel kötelező jelleggel örökölték apjuk szolgálatát felvették az alakulat állománylistájára (matricula).
A CTh. 6, 24, 2 (364) rendelkezése értelmében a fegyveres testületek egyik privilegizált csoportjának számító domestici kiskorú fiait és hozzátartozóit („domesticorum filios vel propinquos parvos vel impuberes”) nemcsak felvették az egység katonalistájára, hanem egy meghatározott összegű „zsoldpótlék” („annonarum subsidium”) is járt nekik.

Az állami szolgálatra kötelezettek sajátos kategóriáját képezték a fegyvergyárak (fabricae) munkásai (fabricenses). Arcadius és Honorius rendelete (CTh. 10, 22, 4 [398]) szerint a felvett fegyverműveseket a katonai újoncok mintájára („adimitationem tironum”) karbélyegzéssel kell megjelölni. A constitutio a fabricenses állományba vételével összefüggésben használja a katonai eskü (sacramentum militiae) kifejezést is. lustinianus egyik Novellája, a Nov Ius. LXXXV. (539) arról tudósít, hogy a fegyverművesek egy része a városokban működő fegyvergyárakban szolgál („in publicis armificatoriis deputati sunt”), másokat a felmerülő javítási munkák elvégzésére a csapatokhoz rendelnek ki és azok rendes állományába vesznek be („qui in numeris constituti sunt armifactores, quos etiam deputatos appellant”). Ez utóbbiak rendes zsoldot, annonát kapnak („de fisco annonas accipiunt”). Az annona fogalmának teljességéhez szükséges annak még egy típusát megemlítenünk.

Terményzsoldot nemcsak a belső hadszervezetbe tartozó katonáknak fizethettek, hanem a határok mentén élő (értsd: azokat fenyegető) szomszédos vagy betelepülő törzseknek is. Az annona foederatica a birodalommal szövetségesi szerződést (foedus) kötő népek katonaságának fizetett ellátmány, hadisarc jellegű fizetség szerepét töltötte be.
A katonaság számára biztosított logisztikai jellegű juttatásból a hadsereg és az állami adminisztráció javadalmazásának rendes és rendszeres formájává váló annona militaris magában foglalta a tulajdonképpeni terményzsoldot (annona) és az állati takarmányban kiadott „takarmánypótlékot” (capitum).

A terménybeli annonát elsősorban raktározható élelmiszerek (cellaria) alkották, meghatározott esetben lehetett ruhanemű is. A terménybeli annona pénzben való kivételét a császári szabályozás vonatkozó rendeletei alapesetben határozottan tiltották („ne quis pro speciebus annonariis pretia temptet exigere”). Különösen hangsúlyozott és rosszhiszemű formája volt az annona pénzbeli kivételének a terménybeli annona „szándékos” raktárban hagyása, majd a megromlott termék pénzben követelése (CTh. 7, 4, 1 [325]).


Forrás: részletek Kelemen Miklós: Légiók és bürokraták Adalékok a késő római igazgatásszervezés és igazgatásfinanszírozás változásaihoz c. munkájából