logo

XXIX Martius AD

A capitulum mint kollektív újoncvásárlási kötelezettség

Amennyiben a katonaállításra kötelezett consortium egyik tagja sem kívánt vagy tudott saját földjéről katonát állítani, lehetőség volt arra, hogy a protostasia-kötelezettek Karayannopulos szemléletes megfogalmazásában „béreljenek” egy megfelelő személyt, vagyis a capitulum területén kívülről toborozzanak katonát. Ebben az esetben a közösség tagjai az újonc árát (temo) fizették meg, a tagok közül kijelölt egyik sociusnak pedig ebből az összegből kellett a capitulum területén kívül újoncot toboroznia. A temo beszedése és az újonctoborzás együtt alkotta a prototypia kötelezettségét. A prototypia tehát egy olyan munus, amelynek kötelezettje a) újoncot vásárol (aestimatio tironis); majd b) az újoncállításra kötelezettek számára meghatározza annak értékét, illetve az egyes tagokra eső összegét (modum pretii statuere). Maga az elnevezés a görög prototypos, typos szavakból az ár (forma, forma pretii, formale pretium) meghatározására, megszabására utal.

A kötelezetti kör így továbbra is teljesítette a személyes újoncállítás feladatát, annak módja azonban annyiban változott, hogy a saját földjéről katonát adó újoncállító capitularius helyett az idegen területről újoncot toborzó (vagy begyűjtő) temonarius felelt a kiállításért. A capitulum-tagok így pénzben tettek eleget az újoncállítás feladatának (adaeratio tironum), az általuk teljesített pénzfizetés azonban nem azonosítható sem a személyes újoncállításra egyáltalán nem kötelezett capitulum-tulajdonosok által fizetett megváltással, sem a capitulariusnak fizetett térítéssel. Különösen a capitularius és a temonarius feladatát szükséges elválasztanunk, mivel ezen keresztül lehet a protostasia és a prototypia rendszerét is elkülöníteni.

A temo összegét beszedő temonarius egy személyben az újonc-ár (aurum tironicum) beszedője (exactor auri tironici) és az újonctoborzó(-begyűjtő), a turmarius (exactor tironum), aki az újoncok összegyűjtésének feladatát (collatio iuniorum) látja el. A capitularius és a temonarius feladata és kötelezettsége kétségtelenül rokonítható, párhuzamba állítható, de semmiképpen sem azonosítható oly módon, ahogyan ez a szakirodalomban megfigyelhető. Az azonosításra leginkább okot adó császári constitutio (CTh. 7, 18, 3 [380]) szerint: „Si temonarius prodiderit desertorem, protostasiae onere biennio relevetur”, vagyis „ha egy temonarius kézre kerít egy katonaszökevényt, két évig mentesül a protostasia terhe alól”. A rendelet értelmezése szerint a temonariust is terheli a protostasia kötelezettsége, ami csak úgy lehetséges, hogy azonosítjuk őt a capitularius-szal.
Álláspontunk szerint azonban az idézett forrás csak azt bizonyítja, hogy a temonarius is protostasia-kötelezett, tehát kötelezett capitulum-tag. Amennyiben a capitulum tagjai nem a protostasia „módszerével” állítanak újoncot, hanem prototypia útján, akkor is egy capitulum-socius felel az újoncállítás (vagyis a capitularius-feladat) helyébe lépő újonctoborzás (vagyis a temonarius feladat) teljesítéséért. A személyi azonosság azonban nem jelenti a feladat megegyezését.

Kubitschek és Sander Pauly szócikke jól mutat rá erre a különbségre. Sander különösen hangsúlyozza, hogy a temonarius bizonyos esetben azonos is lehet az exactor, capitularius vagy turmarius feladatkörét ellátó személlyel, ténylegesen lefedhetik egymást, de fogalmilag el kell választanunk őket. Értelemszerű különbség, hogy a temonarius feladata a prototypia, a capitulariusé protostasia intézményéhez kapcsolódik.
A protostasia vagyoni jellegű teher, a fentebb elemzett jelentésárnyalatokkal, a prototypia személyi jellegű. A prototypia feladatára a curialisokat kötelezték, az ezt kimondó császári rendelet (CTh. 11, 23, 2 [362]) kifejezetten curialium muneraként említi. A szenátorokat ellentétben a protostasiával felmentették alóla. Az említett constitutio a prototypiát az „alacsonyrendűbb kötelezettségek” (munera inferiora) közé sorolja, míg a protostasia a már elemzett C. 10, 42, 8 értelmezése szerint a legmegbecsültebb munusok sorába tartozik.
Az újoncállítással összefüggő terheket ennek megfelelően fogalmilag külön kell számba vennünk.
Ahogy a munera sordidára vonatkozó alaprendeletekből (CTh. 11, 16, 15 [382]; CTh. 11, 16, 18 [390]) kiolvasható: a capitulum részeseként kötelező tényleges újoncszolgáltatás és a helyette teljesített kollektív újonctoborzás (capitulum atque temonis necessitas ill. temonis sive capituli onera) földbirtokhoz kötődő teher, amely az említett „alantas közkötelezettségek” közé nyert besorolást. A munera sordida alóli mentesség részeként felmentésben részesülőknek azonban továbbra is teljesíteniük kellett a capitularius és a temonarius feladatát (capitularia (turmaria) ill. temonaria functio), amelyek személyes jellegű terhek (personalia onera). A két kötelezettség elkülönítése a császári rendeletek szóhasználatában is tetten érhető.

A prototypia időbeli elhelyezése nem egyértelmű, mivel a kifejezést elsőként említő császári rendelet (CTh. 6, 35, 3) keltezése bizonytalan (319 vagy 352). Annak folyamatát a vonatkozó szakirodalom elsősorban Valens 375-ös rendelete (CTh. 7, 13, 7) alapján próbálja rekonstruálni. A constitutio szövegéből világosan kitűnik, hogy az újonc ára és a megváltás nagysága nem állt összhangban egymással, ami a rendszert meglehetősen bizonytalanná és ellenőrizhetetlenné tette. Ahogy Várady fogalmaz: „az aurum tironicum határai elmosódtak, a coemptiós aestimatio még inkább”. Ez értelemszerűen csak úgy fordulhatott elő, hogy a temonarius számára nem volt meghatározva a két összeg pontos értéke, így önkényesen és saját anyagi érdekeinek megfelelően szabhatta magasra az újoncárat és alacsonyra a beszolgáltatott újonc értékét.

A rendszer első elemét jelentő újoncbeszerzés folyamatát a szakirodalomból sem ismerhetjük meg kielégítően. Az említett rendeletben szereplő advenae iuniores, vagyis „jövevény újoncok” valószínűleg a capitulumon vagy a tágabb igazgatási területen kívülről beszerzett új katonákat jelentették, kérdéses azonban, hogy adóügyileg hogyan „számolták el” bevonultatásukat. Grosse magyarázatában a temonarius toborozta az újoncot, annak pénzt (Handgeld, Werbegeld) fizetett. Az újonc „ára” így a felek megállapodásától függött. Várady szerint az újonc állítása „coemptiós alapon” történt, vagyis az újonc-állításra kötelezett személyeknek kötelességük volt a rendes újoncállításon túl további újoncot állítani, amelyért az újoncozó szervek pénzt fizettek.
A pénz összege azonban nem megállapodás, hanem hatósági (vagyis a temonariusok általi) árszabás révén (coemptiós alapon) lett megállapítva. A folyamat működésének bizonytalanságai több kérdést is nyitva hagynak. Nem egyértelmű az aurum tironicum helye és jellege. Amennyiben a temonarius költségeinek (vagyis az újoncért kifizetett pénznek) fedezetére szolgált, vagyis annak járt, nem tekinthetjük egy az újoncállítás tényleges köteleségétől elszakadt általános adónak, ahogyan azt a szakirodalom nagy része feltünteti. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az aurum tironicum mint terminus technicus használata sem egyértelmű a vonatkozó forrásokban.

Álláspontunk szerint csak a személyes újoncállítás (tironum praebitio) alól felmentett területek által fizetett újoncmegváltás (pretium) tekinthető adójellegű kötelezettségnek, mivel ez kizárólag az államkincstár felé irányuló pénzfizetésben valósult meg. Az újoncváltság adóként történő intézményesülése több császári rendeletben is kidolgozást nyer. A már említett CTh. 7, 13, 13 (397) mellett (amely a pretium kincstárba szállítását írja elő) az újoncállítás alól mentességet élvezők körét meghatározó constitutio (CTh. 11, 18, 1 [409?412?]) bevezetése is árulkodó: „tirones, quorum pretia exhausti aerarii necessitas flagitavit, praebere nolumus”, vagyis az újoncváltság (pretia) beszedését „a szűkölködő kincstár igénye követeli meg”. Ammianusnál olvashatjuk, hogy újoncváltság címén („pro militari supplemento”), amelyet évente, tehát rendszeresen fizetnek a tartományok, nagy mennyiségű arany („auri cumulus magnus”) kerül a kincstárba. Ebben a megközelítésben az újoncállítás (tironum praebitio) helyett fizetett megváltást teljesen el kell választanunk a prototypia keretében teljesített aurum tironicumtól.

Az újoncállítással összefüggő fogalmak elhatárolásához nyújt segítséget a prototypia kifejezést elsők között említő jogforrás (CTh. 6, 35, 3). Az udvari tisztviselők számára előjogokat biztosító constitutio témánk szempontjából fontos, fordulata több kérdést is felvet.

Quibus omnibus condonamus, ne exactorum vel turmariorum, quos capitularios vocant, curam subeant vel obsequium temonariorum vel prototypiae.

Grosse értelmezése szerint a „quos capitularios vocant” fordulat a temonariusra és nem a turmariusra vonatkozik. A magyarázat hátterében a capitularius és a temonarius fentebb már említett, nem minden esetben helyes azonosítása állhat. Álláspontunk szerint az „exactorum vel turmariorum...curam” fordulat, mondattani elhelyezkedésének megfelelően, a capitulariusra vonatkozik.
A capitularius a kollektív újoncállítás rendszerében az újoncok begyűjtője (exactor tironum), az újoncok egységének (turma iuniorum) vezetője, a turmarius. A rendelet feladatának legfontosabb elemeit sorolja fel. A cura exactorum jelentheti egyrészt az újoncok begyűjtését, pontosabban az újoncállításról való gondoskodást, másrészt a térítés (pretium) beszedését a többi sociustól. A turmariorum cura egyértelműen az újoncok begyűjtésének kötelezettségére vonatkozik.

Az „obsequium temonariorum vel prototypiae” fordulat az újoncállítás másik módszerén, a prototypia rendszerén belül értelmezhető. Az itt megjelölt kötelezettség az újoncvásárlás fentebb részletezett, feladatát jelenti. A temonarius egyrészt az újoncok beszerzője (exactor tironum), másrészt az újoncár megállapítója és behajtója (exactor auri tironici).
A szövegből jól láthatóan kitűnik a protostasia és a prototypia különbsége, a két rendszer megfogalmazás szintjén is megnyilvánuló elválasztása. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a constitutio mindkét esetben csupán meghatározott feladatok ellátása alól ad mentességet. A kedvezményezettek nem kapnak felmentést az újoncállítással összefüggő valamennyi teher alól: a capitulariusnak járó térítést (pretium) és a temonariusnak teljesítendő újoncárat (aurum tironicum) továbbra is meg kell fizetniük.


Forrás: részletek Kelemen Miklós: Légiók és bürokraták Adalékok a késő római igazgatásszervezés és igazgatásfinanszírozás változásaihoz c. munkájából