logo

XXV Februarius AD

A királyság kora (Kr.e. 753 - Kr.e. 510-509)

A légió a latin legere szóból ered, aminek a jelentése: szedni, választani, válogatni. A hagyomány szerint Róma alapítója, Romulus 3000 gyalogos és 300 lovas katonával rendelkezett. Népét 3 tribusba (törzsbe) osztotta: Ramnes, Tities, Luceres. Egy tribus 100 gensből (nemzetségből) és 1000 familiából (családból) állt. Mindegyik tribusnak 1000 gyalogos és 100 lovas katonát kellett kiállítania.
A szabinok beolvadása után a hadsereg 4000 gyalogost és 300 lovast számlált. Rómában kezdetben a nemzetségek minden teljes jogú tagja egyben katona is, tehát a nép (populus) azonos a hadsereggel (exercitus), amely ekkor még egységes. A fejlődés első fázisában csupán a patríciusok katonáskodnak.

A Kr.e. VI. századtól a hadseregben a nemzetségi jelleget felváltja a vagyoni tagozódás. Minden polgár maga volt köteles gondoskodni fegyverzetéről, így alakult ki a hadseregben a „vagyoni helyzettől meghatározott, fegyvernemek szerinti felosztás.” Mikor az olcsóbb és jobb vasfegyverek elterjedtek, az arisztokratikus, bronzfegyverzetű lovasság egyre inkább háttérbe szorult, és egyre fontosabb lett a plebejusokat tömörítő gyalogság, amelyet etruszk, vagy görög minta nyomán négyszög alakú hadrendbe, a falanxba szerveztek. A plebejusokra azért is volt egyre nagyobb szükség, mert védekezésre kényszerültek a Latium területére érkező, és Rómát egyre erőteljesebben támadó hernicusok, volscusok és aequusok ellen.

A hagyomány szerint Róma hatodik, etruszk királya, Servius Tullius (Kr.e. 575-535 k.) bevezeti az ún. „serviusi alkotmányt”, vagyis bevezette a censust, így az állami kötelezettségeket béke vagy háború idején az illető vagyoni helyzetének megfelelően osztották szét. A census alapján osztályokat és centuriákat szervezett. Első osztály: akiknek vagyona 100.000 as-ra rúgott, vagy többre, 80 centuriát szervezett: 40-et az idősekből, 40-et az ifjakból. Az idősek feladata a város védelme, a fiataloké a külháború. Fegyverük: bőrsisak, kerek pajzs, lábszárvédő, mellvért (bronzból), illetve lándzsa és kard. Ehhez az osztályhoz csatoltak még két kézműves centuriát, melyeknek tagjai nem fegyveres szolgálatot teljesítettek: feladatukká tették, hogy háborúban a hadigépeket kezeljék.

A második osztály a 100.000 és 75.000 as között mozgó vagyon birtokosaiból állott, ezekből - öregekből és fiatalokból egyaránt - 20 centuriát írtak össze; kerek pajzs helyett bőrpajzsot viseltek, mellvért kivételével azonos fegyvereik voltak az előbbiekkel. A harmadik osztály számára 50.000 as vagyont állapított meg; ugyanannyi volt itt is a centuriák száma, ugyanolyan a kor szerinti megoszlás; a fegyverzeten sem változtatott, csak a lábszárvédő maradt el.
A negyedik osztály tagjainak vagyona 25.000 as, a centuriák száma ugyanannyi, mint az előző osztályban, a fegyverzet megváltozik, nem maradt más, csak a lándzsa meg a hajítódárda. Az ötödik osztály létszáma nagyobb a többinél; 30 centuriát szerveznek belőlük; ezek parittyákat és hajításra alkalmas köveket hordanak maguknál; hozzájuk tartoznak még a kürtösök és trombitások, akiket két centuriába osztottak be; ennek az osztálynak a vagyonát 11.000 as-ban állapították meg.

A lakosság hátralevő része ennél is kevesebb vagyonnal rendelkezett; ezekből egy centuriát alakítottak, és fölmentették őket a katonai szolgálat alól. Miután Servius a gyalogságot ily módon fölfegyverezte és fölosztotta, az állam előkelőiből tizenkét lovas centuriát sorozott be; ezenkívül a Romulus alakította három lovas centuria helyett még hatot szervezett, de régi néven, amelyet a jóslatok idején nyertek. Lovak vásárlására 10.000 as-t kaptak közpénzből, az állatok eltartására pedig az özvegyekre kivetett évi 2000 as-t juttatták nekik. Ily módon a király a terheket a szegényekről a gazdagokra hárította, és még megtisztelő rangot is adott nekik; nem tartotta fönn ugyanis a Romulustól örökül hagyott, s a többi király által megőrzött, fejenkénti szavazás rendjét, mely azonos érvényességet és azonos jogot biztosított mindenkinek, hanem fokozatokat állapított meg, melyek szerint úgy tetszett, mintha senkit sem zártak volna ki a szavazásból, és a hatalom mégis teljesen az állam előkelőségeinek kezében futott össze: elsőként ugyanis a lovagokat szólították szavazásra, majd az első osztály nyolcvan centuriáját, és ha nem volt meg az egyetértés - ami csak nagy ritkán esett meg -, a második osztály szavazatát kérték, ennél alább jóformán sohasem kellett ereszkedniük, vagyis annyira, hogy a legalsóbb néposztályokra sor kerüljön.
Nem kell csodálkoznunk, hogy ez a mai rendszerünk a maga teljes harmincöt tribusával, valamint az ifjakból és öregekből álló kétszer annyi centuriájával korántsem egyezik a Servius Tullius által meghatározott számmal. Servius a kerületek és a már betelepített dombok figyelembevételével négyfelé osztotta a várost, s az egyes részeket, gondolom, a kirótt adó nevéről (a tributumról) tribusoknak nevezte. Az is az ő gondolata ugyanis, hogy ki-ki vagyoni helyzete szerint egyenlő módon adózzék; ezek a tribusok aztán sem a centuriák számával, sem azok megoszlásával nem álltak semmiféle összefüggésben.

Az adóbecslés befejeztével ennek végrehajtását Servius egy igen szigorú törvény meghozatalával kívánta gyorsítani; börtönbüntetéssel, sőt halállal fenyegetvén mindenkit, aki nem becsültette meg vagyonát, elrendelte, hogy valamennyi római polgár, lovas és gyalogos egyaránt ki-ki a maga centuriája körében hajnalban jelenjék meg a Mars-mezőn. Mihelyt ott mind felsorakoztak, disznó-, juh- és birkaáldozat bemutatásával tisztította meg őket bűneiktől, s ekként befejezvén a "lustrum" tisztító ünnepét, így nevezte el a vagyonbecslést is, mivelhogy ezzel ért véget. Ezen a "lustrum"-on állítólag nyolcvanezer polgár nevét vették nyilvántartásba; legrégibb történetírónk, Fabius Pictor, hozzáfűzi, hogy ez csupán a fegyverforgató férfiak száma.

Az ókori rómaiak több száz év tapasztalata és kudarca következtében alakították ki az ókor legtökéletesebb hadrendjét. A hadrend megtartása sok gyakorlást és főként fegyelmet követelt meg a katonáktól. A légióknál egyikből sem volt hiány. Mikor Pyrrhos a rómaiakkal történő első összecsapása előtt szemügyre vette a rómaiakat, a következőket mondta a körülötte állóknak: „Ezeknek a barbároknak a csatarendje, Megakles, igazán nem barbár, de majd meglátjuk, mit tudnak.” Pyrrhos nem is csalódott. Kis híja volt, hogy le nem győzték és csak egy cselnek köszönhette, hogy túlélte a csatát.

A római katonai fegyelem, a disciplina militaris közmondásossá vált. A fegyelemnek, a precizitásnak és a hadrendnek köszönhető, hogy a rómaiak még az akár ötszörös túlerőben lévő barbár hordákon is képesek voltak győzelmet aratni.



Tóth Gergely László

Forrás: Tóth Gergely László - A római hadrend alakulása