logo

XXVII Novembris AD

A római pénzügy

A római köztársaság gazdasági életének szüntelenül gondot okozott az állandó készpénzhiány. A senatus nem gondoskodott elegendő fizetési eszköz forgalomba hozataláról, egyrészt sokáig nem volt elegendő nemesfémbánya római kézben, másrészt a pénzt csak nehézkes módon, kézi úton, igen kezdetleges eszközökkel állították elő. A római üzletemberek, a Rómában ügyködő külországi kereskedők az itáliai városok vagy hellenisztikus államok és városok már régen kibocsátott érméinek felhasználásával segítettek magukon, de ezzel a kérdés még korántsem volt megoldva.

A növekvő fényűzés, a Rómába hozott nagy értékű árucikk beszerzése igen sok pénzbe került. A politikai életben való részvétel és az ezzel kapcsolatos választási vesztegetések rengeteg készpénzt emésztettek fel. Az árualap és a forgalomba került római veretű pénzek aránya nem volt kielégítő, az állandó pénzhiány miatt a kamat időnként megdrágult, aminek az eladósodott emberek látták a kárát.
I. e. 89-ben súlyos válság lépett fel a gazdasági életben, az adósok nem tűrték szótlanul az uzsorások zaklatását. A köztársaság vezetői forrongásoktól tartottak. Aulus Sempronius Asellio praetor egy régi kamatrögzítő törvényt újított fel, amely már jó ideje feledésbe merült. Az uzsorások felzúdultak, es miközben a praetor az isteneknek áldozatot mutatott be, felbérelt emberek megtámadták. Asellio menekülni próbált, és egy kocsmában keresett menedéket, ahol megölték (állítólag darabokra tépték!). „Így történt, hogy Asellio mint hivatalban levő praetor, áldozás közben, szent es aranydíszes ruhájában, a nap második órájában (tehát reggel hat óra tájt), a Forum kellős közepén, a szentélyek tőszomszédságában lett gyilkosság áldozata. A senatus kihirdette, hogy aki Asellio meggyilkolásával kapcsolatos bejelentést tesz, amennyiben szabad ember, pénzjutalmat kap, ha rabszolga, felszabadul, ha pedig a tettes maga jelentkezik, bűnbocsánatot nyer. Mégsem jelentett senki semmit, mert az uzsorások elpalástolták az ügyet” - így tudósít erről bennünket az alexandriai Appianos.

Az ókorban nem ismerték a papírpénzt, a forgalomba hozott pénzt ércből verték. Éppen ezért az államférfiak - különösen válságos időkben - ráeszméltek arra, milyen gazdasági károkat okoz a nemesfém kiszivárgása az országból. Rómában is felfigyeltek erre a veszélyre, hiszen a pénz hiánya mind nagyobb bonyodalmakat okozott a gazdasági életben. Az aranyat és ezüstöt nem spekulációs célokból szállították ki Rómából és Itáliából (hiszen a különféle pénzpiacokon ezekben az értékekben nem lehetett olyan jelentékeny árfolyam különbözet, hogy azt érdemes lett volna kihasználni), de a tartományoknak nyújtott nagy kölcsönök, a tetemes összegeket kitevő áruvásárlások miatt az amúgy sem elegendő pénzkészlet csökkent.
I. e. 67-ben törvényt hoztak, amelynek értelmében a tartományok lakosai Rómában nem vehettek fel kölcsönöket. (Már M. Brutus salamisi kölcsönügyletéből tudjuk, hogy ezt kijátszották.) Négy évvel később, i. e. 63-ban a senatus megtiltotta, hogy Itálián túli területekre aranyat és ezüstöt kiszállítsanak.

A pénzhiány nyomasztóan hatott Rómára. Noha a hódítások során rengeteg nemesfém kincs került Rómába, de ezek nagy része a kincstárban hevert, tekintélyes hányada pedig néhány nagy vagyonú emberhez került, akik azt otthon halmozták fel. Hiába volt valakinek ingatlan vagyona, ha éppen pénzszűke lépett fel, akkor a rászorult háztulajdonos, földbirtokos vagy egyáltalában nem, vagy csak igen súlyos feltételekkel kapott kölcsönt. Hátha valakinek már korábbi időkből származó adósságai voltak, a birtokát kölcsönök terhelték!
Annak még kilátása sem nyílott újabb kölcsönök szerzésére, az ingatlanát pedig nem adhatta el, legfeljebb olyan olcsó áron, amellyel nem tudott volna hitelezői karmai közül megszabadulni. Nem meglepő, hogy Rómában is gyakran felhangzott az az ókorban nemritkán hirdetett jelszó: „Töröljék az adósságokat!”

A fülig eladósodott, becsvágyó Lucius Sergius Catilina eme jelszót politikai programjának tengelyébe állította es már ezért is igen sok, Catilinához hasonlóan eladósodott földbirtokos, valamint hitelezők gyötörte kisember csatlakozott hozzá. A kihelyezett pénzükért joggal aggódó hitelezők, lovagok és senatorok összefogtak, s a Catilina-féle összeesküvést megbuktatták. A senatus ennek ellenére nem gondolt arra, hogy a nyomasztó defláción segítsen, pedig könnyen megtehette volna, csak az aerariumban fekvő arany- és ezüstkészletből pénzt kellett volna veretnie.

Az i. e. 49-ben kirobbant polgárháború alatt egész Itáliában hitelszűke lépett fel. A kölcsönöket nem fizették vissza, s ezért Caesar elrendelte, hogy nevezzenek ki döntőbírákat, ezek becsüljék majd fel az ingó és ingatlan vagyonok háború előtti értékét, és engedjék át a hitelezőknek. Ezt tartotta a legalkalmasabb módnak arra, hogy az adósságok eltörlésétől való félelmet megszüntesse és csökkentse - hiszen a háborúkat es belviszályokat többnyire ez szokta követni -, és hogy az adók hitelképességét megszilárdítsa. Így írt erről a sokakat joggal nyugtalanító kérdésről maga Iulius Caesar.
A dictator egyik párthíve, Marcus Caelius Rufus azonban, a polgárháború okozta zűrzavart és Caesar távollétét felhasználva, az adósságok eltörlésére és a lakbérhátralékok elengedésére törvényjavaslatot terjesztett elő; Caelius csapatokat toborzott, hogy a zavargások ellenére keresztülhajszolja és megvalósítsa elgondolásait. A consul haddal vonult ellene, egy ütközetben Caelius es hívei megsemmisültek. A kérdés azonban nem oldódott meg.

Hamarosan Caesarnak egy másik híve, Publius Cornelius Dolabella újította fel ezeket a javaslatokat, amelyek a római pénzpiacon eluralkodó pénzszűke és a szegény népréteg ínsége miatt a tömegek körében nagy népszerűségnek örvendtek. Caesar tehát kénytelen volt, ha módosítva is, a követelést tudomásul venni, hogy a legszorultabb helyzetben levő polgárokon segítsen. Törvényt hozott, amely Rómában a kétezer, Itáliában pedig az ötszáz sestertiust meg nem haladó lakbérhátralékot törölte (az itáliai városokban a lakbérek lényegesen olcsóbbak voltak, mint Rómában). Az adósok hátralékos kamatösszegét beszámíttatta a tőketartozásba, és megtiltotta a kamatos kamat felszámítását. A pénzemberek és a háztulajdonosok persze elégedetlenkedtek es háborogtak, de ők voltak kisebbségben, és a közhangulat nem mellettük volt ..

Caesar a készpénzhiányon is segíteni akart. A polgárháború, a politikai bizonytalanság miatt sokan minden készpénzüket otthon tartották, sőt a hiteleket is felmondták. Caesar i. e. 46-ban - hogy a pénzpiac megmerevedését feloldja - elrendelte, hogy senki ne tarthasson a lakásán tizenötezer denariusnál (vagyis hatvanezer sestertiusnál) nagyobb összeget készpénzben, a többletet köteles forgalomba hozni.
Ugyanezzel a törvénnyel, amelyben a dictator egy régi jogszabály felújítására hivatkozott, összefügg Caesar egy másik rendelkezése, amelynek értelmében a nagy készpénztőkével rendelkező polgárok kötelesek pénzük egy részét földbirtokok vásárlására fordítani, viszont a földbirtokokat csak bizonyos meghatározott mértékig lehet adósságokkal megterhelni Ezzel az igen akadozó ingatlanpiac megindult, az eladósodott birtokosok megszabadulhattak földjeiktől, és mivel nem lehetett mértéken felül kölcsönöket felvenni, a birtokosok kénytelenek voltak óvatosabban gazdálkodni. Reálisabb árak alakultak ki, és a földeket jobb áron lehetett értékesíteni.

Caesar a készpénzhiányt még azzal is csökkentette, hogy rendszeresen veretett aranypénzt, továbbá törvényt hozott a fényűzés korlátozására, megtiltotta olyan költséges luxuscikkek, bíborszínű ruhák és gyöngyök viselését, amelyekért sok pénz áramlott ki Rómából és Itáliából, sőt az importált ínyencségeket is megvámoltatta. A Caesar meggyilkolását követő polgárháborúban, a hatalom új birtokosainak, a triumvireknek, súlyos gondot okozott a katonaság zsoldjának es jutalmainak kifizetése. A proscriptiók sem hozták meg a kívánt eredményt.

A pénzhiány nem szűnt meg. A váratlan fordulatot Egyiptom elfoglalása (i. e. 3o-ban) hozta, ahol óriási értékű arany- és ezüstkincsek jutottak Octavianus Augustus birtokába. A pénz most Rómába és Itáliába áramlott, a kamatláb esett, az ingatlanárak emelkedtek, az emberek építkeztek, a jómód állandósult.
Augustus nemesfém-lelőhelyeket szerzett a birodalomnak, és ettől kezdve nem okozott gondot a megfelelő mennyiségű római pénz folyamatos előállítása, forgalomba hozatala.


Forrás:
Ürögdi György: Róma kenyere, Róma aranya
Gondolat kiadó, Budapest 1969