logo

XXVIII Novembris AD

Pusztuló erdők, szaporodó járványok

Bizonyosan a birodalom ökológiai egységesülésének negatív következményei közé tartozott a nagymérvű deforesztáció. Egyes számítások szerint csak a fémfeldolgozás következtében évente kb. 5400 hektár erdő pusztult el a Római Birodalom területén, mivel az egyeden energiaforrást lényegében a fa vagy faszén jelentette (Wertime, 1983).
A birodalom területén végbemenő deforesztáció másik okát a gigantikus építkezések (például a Hadrianus-fal Britanniában) és a nagyarányú hajóépítés (például Cipruson és Görögországban) jelentették; de a háborúk, főként a hosszan elhúzódó ostromok is lehettek ennek okai (Hughes, 1994). Békés körülmények között a földművelés extenzív terjeszkedése is igényelte az erdők kivágását. Lucretius sorai is tanúskodnak erről a folyamatról:

„Nap mint nap feljebb űzték a hegyekre az erdőt, hogy lent mindig több hely jusson a megművelésre. Hogy számukra vetőföld, dús szőlő, patak és rét jusson a halmokon és rónákon, s közben olajfák kék sora futhasson szanaszét ágazva a dombok, völgyek, rónák hajlatain s azokat teleszSje. Mintahogyan most változatos bájjal beborítva tündöklik minden megrakva nemes fajú fákkal, s dúsan termő cserjékkel bekerítve körösleg. ” (1357-1365. sk. Tóth Béla ford.)


A deforesztáció hosszú távú következményekkel járt: megnövekedett a talajerózió, illetve bizonyos helyeken az elmocsarasodás, s ez utóbbi a malária elterjedését hozta magával. A mocsaras síkságokra még Itáliában is jellemző volt a súlyos és makacs malária- fertőzöttség. Egy Kr. u. 5. századi umbriai villa temetőjének ásatása is bizonyította ezt a szomorú tényt. Itáliában a malária délről északra terjedt el a Kr. e. 4-1. században, és ismerünk olyan elméletet is, mely szerint a Római Birodalom bukásának egyik oka éppen a malária lehetett (Sallares, 2007).
A lakott világ (oikumené) „összekapcsoltságának” negatív következményei közé tartozott az ún. hajópatkány (Rattus rattus) elterjedése a mediterrán térségben, ami „egyre inkább úgy tűnik, szerves része volt a római hódításnak” (McCormick, 2003). A patkányok nemcsak a ragályos betegségek - mindenekelőtt a pestis - terjesztéséért voltak felelősek, hanem a raktározott szemes terményekben is hatalmas méretű pusztítást voltak képesek véghezvinni. (A modern Törökországból származó adatok szerint akár a termés 10%-át is elpusztíthatták, és további 20%-át beszennyezhették, ezáltal emberi fogyasztásra alkalmatlanná tették.)

A római patkányok DNS-ük alapján Dél-Indiából származtak, amely élénk kereskedelmi kapcsolatban állt a Római Birodalommal a Kr. e. 1. századtól kezdve. Az egyik legforgalmasabb Vörös-tengeri kikötő, Myos Hormos {Kuszeir al-Kadim [Quseir al-Qadim]) neve is a patkányokra utal. A Mediterráneum nyugati felében (Sardinia, Minorca) csak a Kr. e. 2. században jelenik meg először a patkány.
A római régészeti lelőhelyeken talált patkánymaradványok 72%-a 10 km-en belül található a tenger- vagy folyópartoktól, ami arra enged következtetni, hogy elsősorban a vízi szállító j árművek révén terjedtek, különösen a gabonaszállítmányokban.


Forrás: Grüll Tibor - A Római Birodalom ökologiai hatásai (Tanulmány)