logo

XXVII Novembris AD

Keleti kereskedők Nyugaton

A fentiekben láthattuk, hogy nemcsak Róma legértékesebb, hanem egyben legfontosabb kereskedelmi árucikkei is zömében keletről érkeztek. Ezek kereskedelmét pedig érthető módon a levantei kereskedők tartották kezükben.
A római arisztokrácia értékrendjében nagyon alacsony presztízsű és a jó erkölcsökre nézve veszélyes foglalkozásnak minősült a kereskedelem. A levanteiek (kis-ázsiai görögök, szírek, arabok) körében viszont nem éltek ilyen előítéletek a kereskedelemmel szemben kivéve a zsidóságot, amely csak a 4. században kezdett el tömegesen ezzel a szakmával foglalkozni. A levantei kereskedők szinte mindenütt jelen voltak a Mediterráneumban, és nemcsak közvetítő kereskedelmet folytattak, hanem az anyavárosuk vallási szokásait, nyelvét és kultúráját is képviselték.

Ennek elsődleges eszközei voltak a collegiumok. Ezekben a zártkörű klubokban többnyire azonos etnikai hátterű és foglalkozású egyének tömörültek. A collegiumok olyan „testvériségek”, melyek három pilléren alapultak: a hazai istenek és a császár kultuszán, az elhunyt klubtagok emlékének megőrzésén, valamint a közös lakomákon. A collegiumok gyűléshelyének nevei (schola, statio, templum) is kifejezik azt, hogy a kultuszközösség és a társadalmi szolidaritás elválaszthatatlanul összefonódott bennük. A statiók működéséről feliratos forrásokból értesülhetünk.
A legismertebb ilyen témájú felirat Kr. u. 174-ben Puteoliban kelt, és a tyrusi kereskedők céhének az anyaváros tanácsához írt kérését fogalmazza meg. A Puteoliban tartózkodó berytosiak (Bejrut) így nevezik önmagukat: cultores Iovis Heliopolitani Berytenses qui Puteolis consistunt („Iuppiter Heliopolitanus berytusi tisztelői, akik Puteoliban tartózkodnak”, CIL X 1759), illetve qui in cultu corporis Helipolitanorum sunt („akik a héliopolisiak testületének művelői”, CIL X 1679).
Puteoliban egyébként a következő idegeneknek (peregrini) voltak a tyrosiakéhoz és a berytosiakéhoz hasonló klubjaik: Heliopolitanenses (Baalbek), Germellenses (nem azonosított africai vagy syriai hely) és a Nabataenses (nabateusok). Egy graffito a compitani Daphnensest is említi, ami valószínűleg az Orontés melletti Antiochia Daphné nevű ismert külvárosa lehetett (AE 1932, 71).

A római statiók feliratai a Via Sacrán, Romulus, valamint Antoninus és Faustina templomának környékén sűrűsödnek, többségük a 2-3. századból való. Rómában tizenegy statio működéséről maradt fenn epigráfiai bizonyíték, ezek közül mindössze egyetlen nyugati tartomány tartott fenn statiót Rómában: a vasáról híres Noricum (egyben az egyetlen, amely nem egy város, hanem tartomány nevében állított feliratot).
Feltehető, hogy a többi tíz asiai, ciliciai és iudaeai város nem saját termékeivel kereskedett, hanem közvetítő kereskedelmet folytatott. Érdekes, hogy egyéni kereskedőt nagyon keveset ismerünk római feliratokról.
Összehasonlításképpen érdekes megvizsgálni az ostiai statiók feliratait, amelyek az ún. Piazzale delle Corporazioni körül csoportosultak. A Keletet mindössze Alexandria és Gaza képviselte, a Nyugatot pedig két sardiniai (Carales, Turris Libisonis) és két galliai cég (Narbo, Arles?), míg Africa összesen tíz kereskedelmi fiókkal szerepelt (Carthago, Curubis, Gummi, Hippo Diarrhytus, Hippo Regius, M(auretania) C(aesariensis)?, Misya, Musluvium, Sabratha és Syllectum városból, illetve provinciából).
Fontos tudnunk azonban, hogy ezek a mozaikfeliratok a 3-4. századi állapotot tükrözik. Mindez arra mutat, hogy míg Ostia a Nyugat (Gallia Narbonensis, Baetica, Africa) felé irányuló kereskedelem központja volt, addig Puteoli inkább a Keleté.

A provinciákban található collegiumfeliratokból is arra következtethetünk, hogy a syriaiak és az asiaiak fontos szerepet játszottak a principátus korának kereskedelmében. Malacában (Málaga) a syriai és kis-ázsiai kereskedők egy céhbe tömörültek (CIGR 26), Daciában pedig a Napocában (Kolozsvár) tartózkodó galaták állítottak dedikációt Iuppiter Optimus Maximus Tavianus tiszteletére (CIL III 860 = ILS 4082 = AE 2004, 1182).
Tavium (Büyüknefes) városa a Trocmi nevű galata törzs központja volt, ahol egy gigantikus Iuppiter-szobor is állt. Nem tudjuk, mi célból tartózkodtak a galaták Daciában, de nem kizárt, hogy rabszolga-kereskedelemmel foglalkoztak.

A késő császárkorban már egyértelműen a szírek uralták Róma kereskedelmét, olyannyira, hogy a Syrus egyenlő volt a kereskedő vagy a bankár megjelöléssel. A források arra utalnak, hogy elsősorban a keleti luxusáruk és a rabszolgák kereskedelmét tartották kézben.

Az egyiptomi kereskedők zömmel alexandriai görögök voltak. Martialis és Iuvenalis is megörökített egy bizonyos kanóposi Crispinust, aki sózott halat árult, és Domitianus alatt legalábbis a lovagi címig vitte. A gabonakereskedelem is hozott alexandriai kereskedőket Rómába, bár ezek nem kizárólag terménnyel kereskedtek. Két egyiptomi nevű peregrinus szerepel az ostiai corpus fabrum navalium listáján (CIL XIV 256), egy másikat papiruszról ismerünk, aki valószínűleg gyapjúszövettel kereskedett (P Mich. VIII 500-1).

A keletről származó rabszolgáknak a római társadalom gazdag libertinus rétegévé felemelkedése témáját is érinti a Kr. u. 1. század közepén élt Petronius műve, a töredékesen ránk maradt Satyricon. A regény önálló elbeszélésként is olvasható, „Trimalchio lakomája” (Cena Trimalchionis) címmel jelzett fejezeteiben a neve alapján szír születésű Trimalchio alakján keresztül a szerző bemutatja egy rabszolgaként Rómába érkezett tehetséges „keleti elem” felemelkedésének útját. Trimalchio felkapaszkodásának története többször is visszatér a regényben (lásd a 2. szöveget).
A római társadalomés gazdaságtörténet kutatói szerint a felszabadított rabszolgák (liberti) igen jelentős szerepet játszottak a Birodalom gazdaságában, s felemelkedésük éppen a principatus ideje alatt kezdődött. Trimalchio egész karrierje ezt példázza: kis rabszolgafiúként érkezett Ázsiából, majd miután ura felszabadította és vagyont hagyott rá, önálló vállalkozásokba kezdett (Sat. 76.2-9).

A 20. század közepének nagy gazdaságtörténészei (Rostovtzeff, Finley és Veyne) úgy értelmezték Petronius regényhősének karrierjét, hogy Trimalchio kereskedőként gazdagodott meg, majd ebből nyergelt át a földek felvásárlására és a pénzkölcsönzésre. John dArms azonban árnyalta ezt a képet: szerinte a regényhős egyszerre kezdett mindennel foglalkozni, ezért mondja: et in mari et in terra multa possideo („szárazon és vízen sok mindenem van”, Sat. 39.8).
Trimalchio mindenben kora tipikus vállalkozóját testesítette meg: zodiákusjele a rák volt (Sat. 39.8), védőistensége Mercurius (Sat. 29.3; 67.7; 77.4) mindkettő a kereskedőket védte; házi istenei pedig: a Nyereség, Szerencse és Haszon (Sat. 60.8). A regény helyszíne, egy közelebbről meg nem nevezett „görög város” (Graeca urbs) a Nápolyi-öböl partján, Baiae és Cumae közelében található mára konszenzussá vált Puteolival történő azonosítása.



Grüll Tibor


Grüll Tibor (1964) a Pécsi Tudományegyetem docense, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem magántanára, a Szent Pál Akadémia tanszékvezető főiskolai tanára. Fő kutatási területe a korai császárkor, valamint a római kori zsidóság és kereszténység története.


Forrás: Grüll Tibor A Kelet gazdasági, kulturális és vallási befolyása a Római Birodalom nyugati felében