logo

XV December AD

Drága- és féldrágakövek

A drága- és féldrágakövek egyik legismertebb lelőhelye Egyiptom volt, ahol ametisztet (Wadi el-Hudi, Gebel el-Asr), türkizt (Wadi Mughara, Sherabit el-Khadim) és smaragdot (Wadi Sikait, Wadi Gamal) bányásztak. Ezeket a köveket ugyanakkor Elő- és Hátsó-Indiából is nagy meny- nyiségben importálták. Plinius szerint az Acesinus-folyóban (ma Chenab, Pakisztán) és a Gangeszben is nagy mennyiségben található mindenféle drágakő, de India földje a leggazdagabb ezekben a kincsekben.

A legértékesebb az indiai gyémánt, a második helyezett az arábiai igazgyöngy, a harmadik a smaragd, amelynek tucatnyi változata közül a baktriait értékelték a legtöbbre. A zafír legismertebb lelőhelye Srí Lanka szigete volt. A Periplus Maris Erythraei beszámol róla, hogy a kalcedon, achát, karneol és ónix köveket az indiai Barygaza kikötőjéből szállították a vörös-tengeri Berenikébe, ahol jelentős számban kerültek elő indiai eredetű féldrágakövek. A kövek ára kevéssé ismert, de valószínűleg ugyanannyit értek, mint a nemesfémek. Az értékes tengeri igazgyöngyöket a Perzsaöbölben, a Vörös-tengerben és a Mannar-öbölben (India és Srí Lanka között) halászták.

A Parthiai állomások (Mansiones Parthicae) címen ismert 1. századi kereskedelmi útleírás, amelynek szerzője a mai Shatt al-Arab környékén fekvő Kharakéné királyságból származó Isidorus, részletesen foglalkozott a gyöngyhalászattal. A gyöngykereskedők (margaritarii) legtöbbször felszabadított rabszolgák voltak, akiknek üzletei Rómában többnyire a Via Sacra mentén álltak (CIL VI 9543-9549). Tudományosan is bebizonyították, hogy a Palatinus-dombon talált gemmák Indiából importált féldrágakövekből készültek.



Forrás: Grüll Tibor - A Római Birodalom gazdasága