logo

XXX Novembris AD

Az erkölcsök züllése

A „felső tízezer” erkölcsi szemlélete már annyira elfajult, hogy sem a városszerte ismert komisz pletykák, sem Cicero gyilkosan támadó beszéde nem ártottak neki. A nők független életmódja következtében sok volt a válás, a legtöbben nem is értették, hogy ez a gazdag senator, vagy az az előkelő lovag miért hagyja ott a feleségét. Egy senatortól megkérdezte egyszer egyik barátja, miért válik el gazdag, előkelő és szép hitvesétől, mire a senator válaszként a cipőjére mutatott:
„Ugye szép és elegáns? És mégsem veszed észre, hogy szorítja a lábamat.”

De hát hiba lenne általánosítani! A válság óráiban sok asszonyban felébredt a római nők hagyományos kötelességtudása, és vállalták a házassággal reájuk szakadó veszély minden kockázatát. A második triumviratus szörnyű vérengzései közepette számos asszony mentette meg önfeláldozó magatartásával, vagy leleményességével férje életét.
Midőn aztán elmúltak a római erényeket próbára tevő veszélyes idők, feledésbe merültek a proscriptiók vérzivataros hónapjai, és elérkezett az augustusi béke langymeleg, gazdagságot és jólétet fakasztó korszaka, amikor áramlott a pénz Rómába, a kereskedők messzi országok csodálatos és drága áruit kínálták eladásra, amint növekedett a fényűzés iránti vágy, akkor a polgárháborúk véres és nélkülözésekkel teli esztendei után az emberek hozzáláttak, hogy ne kortyonként, hanem teli szájjal élvezzék a gyönyöröket.

Az erkölcsök züllését semmi sem akadályozhatta meg, sem a férfiak, sem a nők nem vették komolyan a hitvesi hűséget, óvakodtak a gyermekáldástól, a férfiak pedig irtóztak a házasság igáját nyakukba venni.
Az egykor nem éppen túl szigorú erkölcsi nézeteket követő Augustus, idős korára megváltozott, és most a régi egyszerű, nemes római erkölcsök megújhodásán buzgólkodott. Gondot okozott neki, hogy az az uralkodó réteg, amelyből a principatus vezetőit szerette volna kinevelni, lassan elsorvad, a sok vérfürdőt túlélt néhány történelmi család kihal.

romaikor_kep



A senatori és lovagi rend tagjai számára kötelezővé tette a házasságkötést (lex Iulia de maritandis ordinibus), a törvény teljes szigorával üldöztette a házasságtörést (Lex Iulia de adulteriis coercendis), végül a lex Papia-Poppaea révén előnyöket biztosított a nős, többgyermekes szülők számára. (A helyzet komikumára vall, hogy ezt az augustusi törvényt beterjesztő két consul, Marcus Papius Mutilus és Quintus Poppaeus Sabinus, maguk is agglegények voltak, amin a kaján rómaiak jól mulattak.)

Augustus hatalmas beszédben maga indokolta meg ennek a törvénynek a szükségszerűségét, és ez alkalommal a rómaiak emlékezetébe idézte az i. e. 131. év censorának, Quintus Metellus Macedonicusnak beszédét, aki a római fiatalokat már annak idején házasságkötésre buzdította, nem azért mintha a házasság intézményét annyira csábosnak találta volna, de a római nemzet fennmaradása miatt aggódott.
„Ha feleség nélkül élhetnénk - mondta Metellus - sok kényelmetlenségtől kímélnénk meg magunkat, de hát ez a természet rendje, hogy a nőkkel nem élhetünk kellemesen együtt, de nélkülük sem tudunk meglenni.”
Ezért tehát válasszák a rómaiak inkább a kisebb rosszat, házasodjanak meg, s a közösség érdekét, nem pedig a saját kényelmüket tartsák szem előtt. Persze, ezekben a kényszerűen megkötött házasságokban fordultak elő a leggyakrabban a házasságtörések, válások. Már senkinek sem jutott eszébe, hogy feleségét, ha házasságtörésen éri, megölje, még a legkomolyabb rómaiak is csak tréfálkoztak a felszarvazott férjen vagy a pórul járt széptevőn.

Cicerót egy alkalommal barátai megkérdezték, mit tart arról az udvarlóról, akit házasságtörésen rajtakaptak, mire Cicero röviden csak ennyit válaszolt:
„Azt, hogy lassú volt.”

Ugyancsak Cicero beszélt egyszer barátainak egy bánatos férjről, aki elpanaszolta ismerősének, hogy felesége egy diófára felakasztotta magát, mire ez sürgősen egy oltógallyat kért a saját diófája részére.

Az élvezetek utáni vágy, az öröm sóvárgása töltötte el ennek a római nemzedéknek a ifjait, leányait, szívesebben olvasták Ovidius szerelmes verseit, mint a borúsabb gondolatokat felidéző fennkölt pátoszú ódákat.
Horatius is kora gyermeke volt, ő is szívesen dalolt a szerelemről, csodás költeményeit a későbbi századokon át is élvezték a rómaiak, de Ovidius szabadabb szájú, pattanásig feszülő erotikájú művészetének nagyobb keletje volt az ifjúság körében.

Ovidius is tagja volt annak a társaságnak, amelynek egyik legünnepeltebb szépsége, Augustus leánya, Tiberius felesége, Iulia volt. A szépasszony és barátai nevetségessé tették a princeps erkölcsjavító rendelkezéseit, megcsúfolták törvényeit. Ledérségükben már határt sem ismertek:
Iulia - úgy beszélték - a Forum szószékén, ahol apja az erkölcsi élet tisztaságát követelő törvényeit megindokolta, egy átmulatott éjszaka után, szeretőivel cáfolta meg atyja érveit!

A princeps haragjában száműzte leányát, annak barátait, Ovidiust is, Augustus mégis saját családjából kapott csattanós választ erkölcsnemesítő reformjaira! Hiába alkották a törvényeket, azok változást nem hoztak. A Lex Papia-Poppaea ellenére sem emelkedett a házasságok száma, nem született több gyermek. Sőt! Tiberius korában a senatus kénytelen volt határozattal megtiltani, hogy olyan nő, akinek apja, nagyapja vagy férje a lovagrendből származott, felvétethesse magát a hivatásos örömlányok nyilvántartásába!


Forrás:
Ürögdi György: A Régi Róma
Gondolat kiadó, 1963