logo

XXX Novembris AD

A család és a családi élet

1. A római „familia" fogalmába nemcsak a szoros értelemben vett családtagok - nagyszülők, szülők és unokák - tartoztak bele, hanem a háztartásban együtt élő rabszolgák és esetleges egyéb alkalmazottak is. A család pedig nemcsak erkölcsi, hanem egyúttal gazdasági (vagyoni és termelési) közösség is volt. A család ilyen értelemben lett Rómában a társadalmi élet alapsejtjévé.

2. Érthető, hogy az erkölcsi együttélés tekintetében egészséges családokról viszonylag éppen olyan ritkán hallunk, mint a jól sikerült, „boldog" házasságokról. Viszont ilyenek kiemelése mutatja, hogy azokra a társadalom felfigyelt. Tacitus pl. hangsúlyozottan mondja Agricoláról (Kr. u. 40-93), a kiváló hadvezérről, Britannia meghódítójáról, hogy „feleségével csodálatos egyetértésben élt, egymást kölcsönösen szeretve és egyetértésben részesítve. Egyébként is nem egy esetet ismerünk, amikor asszonyok önként megosztották férjükkel a száműzetést vagy követték őket a halálba is.
Az ifjabb Plinius ugyancsak ismételten utal leveleiben önfeláldozó és hősies lelkű asszonyokra. Ezek az adatok főként a vezető római társadalmi körökre vonatkoznak. Az alacsonyabb társadalmi rétegekre vonatkozólag természetesen még kevesebb adat áll rendelkezésünkre. De tanulságos az asszonyi életnek az a tükre, amelyet egy Murdia nevű asszonynak (valószínűleg a Kr. u. 1. század 2. felében) fia által készített sírfelirata mutat:
„A jó asszonyok dicsérete egyszerű és egymáshoz hasonló szokott lenni, mert a természet által ajándékozott, de gondosan megőrzött erényeknek nincs szüksége változatosságra... Nehéz is asszonynak újszerű hírnevet szerezni, mivel életük nem mutat nagy változatosságot... Annál nagyobb hírnevet szerzett magának drága anyám, mert szerénységben, becsületességben, szemérmetességben, engedelmességben és házi munkában, gondosságban és hűségben nemcsak hasonló volt más becsületes asszonyokhoz, hanem azokkal vetekedett és nem maradt el mögöttük."

Egyes sírfeliratok is tanúskodnak boldog családi életről, megható szeretetről: „Itt feküsznek Urbilla, Primus feleségének csontjai. Több volt nekem, mint az életem. Huszonhárom éves korában halt meg s övéinek végtelenül drága volt", - mondja egy sírfelirat. Egy másikon ezt olvassuk:
„Leghűségesebb feleségemnek, akivel tizennyolc évig panasz nélkül éltem együtt. Az iránta való vágyódásból megesküdtem, hogy soha mást feleségül nem veszek." Egyes dicséretek szinte közhelyszerűen hatnak: „Soha más fájdalmat nem okozott nekem, mint csak a halála által", „soha meg nem bántott", „soha rossz szót nem hallottam tőle".

A házassági közösség erkölcsi tartalmát főként a stoikus etika hangsúlyozta. A Kr. u. 1, század 2. felében egy római stoikus filozófus, C. Musonius Rufus, akinek műveiből egyébként csak töredékek maradtak ránk, sok modern gondolkodót is meghaladó erkölcsi komolysággal és mély belátással vázolta fel a házas élet etikai követelményeit. Hangsúlyozta, hogy „a házasságban az életközösség és a gyermekek nemzése a legfontosabb". A gyermekek nemzése azonban a házasság számára még nem kielégítő cél.
„A házasságnak teljes együttélésnek kell lennie, a férfinak és az asszonynak gondoskodnia kell egymásról, egészségben, betegségben és minden időben egyformán... De ha valamelyik házastárs csak magára tekint és nem törődik a másikkal,... nem hajlandó házastársával együtt húzni az igát és együtt érezni vele, ott szükségképpen elromlik a közösség, rosszul mennek a házastársak ügyei és végül vagy elválnak egymástól vagy az együttlakás még a remeteségnél is rosszabb lesz. Ezért a házasulok ne nézzenek a származásra, hogy vajon nemesi származású-e a mennyasszony, sem a vagyonra, hogy gazdag-e, sem a testére, hogy szép-e. Mert sem a vagyon, sem a szépség, sem a nemesi származás nem gyarapítják az életközösséget, nem javítják az egyetértést sem, és nem nemzenek jobb gyermekeket. Elég a házassághoz az egészség... lelkűiét tekintetében pedig legalkalmasabbnak azt kell tartani, aki józanságra, igazságosságra és mindenképpen erényre törekszik."

2. Az antik íróknál azonban nemcsak szerencsés és boldog házasságokról hallunk, hanem ennek az ellenkezőjéről is. Sőt, egyenesen panaszolják a házasság és családi élet megromlását. Horatius a házasság és családi élet romlásában keresi a haza és a nép bajainak okait. A Kr. u. 1. században a római írók általában tanúsítják az erkölcsi romlást.
Ovidius egyik műve az „Ars amatoria" megdöbbentő korképet fest az erkölcsi züllésről, amikor leírja, hogy milyen módszerekkel lehet elcsábítani tisztességes asszonyokat is. Néhány évtizeddel később, az 1. század második felében Martialis maró szatírával rajzolja a római erkölcsöket: az asszonyok a csábításra mind igent mondanak, még a szemérmesek sem mondanak „nem"-et, mintha nem is volna már tisztességes asszony Rómában.

Ezek az adatok inkább Rómára éspedig elsősorban a magasabb társadalmi osztályokra vonatkoznak. De a züllött erkölcsiség aligha korlátozódott tisztán a fővárosra, hanem éppen úgy pusztított a provinciákban is. A hellenisztikus uralkodóházak is igen sok rossz példát adtak éppen családi botrányok terén és a görögök közismerten laza erkölcse a hellenizmus hatásával együtt terjedt.
Rómában az erkölcsi romlásnak több oka is volt: a korai házasságkötés, mely a leányokat szinte a gyerekszobából ragadta el és mint asszonyoknak éretlen fejjel tette lehetővé a nyilvános életben a szereplést; a sok politikai érdekházasság, a színház erkölcsromboló hatása, stb.

A családi élet nyílt és ijesztő megromlása késztette Augustust családvédelmi intézkedésekre. Törvénnyel igyekezett nehezíteni és akadályozni a válásokat, amelyeket e rendelkezés értelmében csak hét tanú jelenlétében lehetett kimondani. Tiltotta, hogy szenátorok és szabadon bocsátottak házasságot kössenek, amivel a római arisztokrácia körében igyekezett biztosítani a hagyományok ápolását.
Végül pedig kötelezővé tette férfiak számára 25 és 60, nők számára pedig 20 és 50 év között a házaséletet, ill. a hivatalnoki karban csak családos embereket alkalmazott. Augustus e törvények miatt népszerűtlenséget is vállalt, de valami jelentősei nem tudott változtatni a helyzeten. Utódai azonban időnként felelevenítették ezeket a rendelkezéseket, hogy legalább valamelyest korlátok közé szorítsák az erkölcsi szabadosságot.


Forrás: Kovács Károly - Hellénizmus, Róma, Zsidóság