logo

XXVII October AD

A Fabiusok meggondolatlansága

Feltűnő módon megegyezik a két leírás abban is, ahogy a cremerai vereség okát tárgyalják. Ovidus három epikus hasonlattal érzékelteti azt a folyamatot, hogy a Fabiusok, akik a csatározások kezdetén oroszlánként harcoltak az ellenséggel (non aliter quam cum Libyca de gente leones / invadunt sparsos lata per arva greges), miként bízzák el magukat a kezdeti sikereiktől. Ezt az audacidt, az elbizakodottságból fakadó vakmerőséget veszi észre és használja ki az ellenség arra, hogy csapdát állítson nekik. így a Fabiusok megáradt és medréből kilépő folyóként rohannak rá a látszólag prédául hagyott szerteszét legelésző csordára, és ennek a sodró vakmerőségnek elkerülhetetlen következménye a vereség.

A Fabiusokhoz és különösen a cremerai csata exemplumá-hoz a már említett nemzetségekhez vonható tulajdonságok közül hagyományosan a fortitudo, tehát a bátorság kapcsolódik. A Fabiusok bátrak, és mintegy vadkanként küzdenek a legvégsőkig (sicut aper longe silvis latratibus actus / fulmineo celeres dissipat ore canes, / mox tamen ipse perit), de bátorságuk vakmerőségbe csap át és ez sodorja őket a pusztulás felé. A vakmerőség és sodró gyorsaság mellet a történet ezen eleméhez tehát egy harmadik jellemző is vonható, a meggondolatlanság, a tervezés és az előrelátás hiánya. Livius ezt a meggondolatlanságot az improvidi jelzővel érzékelteti, ezzel azt sugallva, hogy a Fabiusok tragédiája - részben legalábbis - abból fakad, hogy nem voltak előre látóak, nem látták meg azt, hogy az ellenség tőrbe akarja csalni őket.

A felsorolt motívumok és jellemzők fedezhetőek fel egy másik, Liviusnál olvasható történetben. Kr. e 354-ben az etruszkok elleni harcok során Gaius Fabius Ambustus meggon-dolatlanul (incaute) és tanácskozás nélkül (inconsulte) harcolt, ami háromszázhét római katona pusztulásához és az egész római népet ért gyalázathoz (ignominia) vezetett:

„C. Plautius legyőzte és igába hajtotta a hernicusokat, ám tiszttársa, Fabius, meggondolatlanul és vigyázatlanul bocsátkozott csatába a tarquinii-beliekkek, s az ütközetben elszenvedett vereséget még súlyosbította, hogy a tarquinii-beliek feláldoztak háromszázhét elfogott római katonát; a kivégzésnek ez az iszonyatos módja még kiáltóbbá tette a római nép gyalázatát.”

A feltűnő számbeli hasonlóság melletti további megegyező motívum, hogy a gens Fabia egy kiemelkedő tagja hiába harcolt tehát bátran az ellenséggel szemben, meggondolatlansága miatt nem csupán katonái vesztét okozta, de azzal, hogy kiszolgáltatta őket az ellenség számára, a római névhez nem illő halállal ért véget életük.



Jármi Viktória