logo

IV Martius AD

A Cremerai csata

A gens Fabia a köztársaság kialakulásának korai időszakában kiemelkedő szerepet játszott. Kr. e. 485 és 479 között minden évben Fabius volt ez egyik consul. Ebben az időszakban Rómát állandó külső és belső háborúk gyötörték. Több fronton harcolt a szomszédos népek, a volscusok, az aequusok, a szabinok és az etruszkok ellen, valamint állandó belső problémát okozott a patrícius-plebejus küzdelem. A Fabiusok mind a külső, mind a belső háborúkban kiemelkedő érdemeket szereztek, sikeresen harcoltak a csatamezőn és lépéseket tettek a patrícius-plebejus ellentét föloldása felé, vagyis elősegítői voltak a patríciusok és a plebeiusok közötti megegyezés (concordia) előmozdításának.

Kr. e. 479-ben a gens ebben a helyzetben ajánlotta fel segítségét Veii ellen, akik állandó portyázásaikkal zaklatták Róma határait. A felajánlást az egész gens nevében tették, ezután a nemzetség egyes források szerint háromszáz, más források szerint három-százhat tagja kivonult a Városból, sikeres harcokat folytatott Veii ellen, majd Kr. e. 477-ben, miután az ellenség csapdába csalta és bekerítette őket, mindannyian odavesztek a Cremera-folyónál lezajlott ütközetben.

Ovidiusi leírása, amely a Fasti II. könyvében olvasható, több ponton, szinte szó szerint megegyezik a liviusi beszámolóval. Mindkét szöveg háromszázhat, ugyanabból a nemzetségből származó Fabiusról tesz említést, akik közül mindegyik alkalmas lenne arra, hogy vezesse a hadsereget, a sereg pedig mindkét esetben a Porta Carmentalis jobb kapuján át vonult ki a városból és ezt mindkét szerző baljóslatú előjelnek tekinti. Ezenfelül mindkét esetben jelen van a történetben a túlélés motívuma, a nemzetség csupán azért nem halt ki, mivel életben maradt egyetlen, a harcra még éretlen korú fiú, és ennek köszönhetően fennmaradhatott a Fabiusok neve is:

nam puer impubes et adhuc non utilis armis
unus de Fabia gente relictus erat;
scilicet ut posses olim tu, Maxime, nasci, cui res cunctando



Jármi Viktória