logo

XXI October AD

Mit közölnek velünk a régiek a gens-ről

Ha a római történelemben a pún háborúkat lapozgatjuk, találunk benne három személyt, kiknek nevei: Claudius Pulcher, Claudius Nero, Claudius Centho. Mind a hárman ugyanazon egy Claudia gens-hez tartoznak.
Demosthenes egyik védőbeszédében két tanúra hivatkozik, kik bizonyítják, hogy ugyanegy, t. i. a Brytidák γίνοζ-ához tartoznak. E példában nevezetes az, hogy egy γίνοζ tagjaiként idézett hét személy hat különböző démos-ban volt beiktatva; ez mutatja, hogy a γίνος nem felelt meg teljesen a démos-nak. és hogy ez nem volt, mint amaz, egyszerű közigazgatási felosztás.
Íme az egyik bebizonyított tény, hogy Rómában és Athénaeben is voltak gentes. Lehetne idézni sok erre vonatkozó példát más görögországi és itáliai városokból és azokból minden valószínűséggel következtethetni, hogy ez intézmény általánosan el volt terjedve a régi népeknél.

Minden gens-nek megvolt a saját kultusza. Görögországban ugyanazon egy gens-nek. tagjait arról ismerték meg, «hogy régi időktől fogva közösen áldoztak.« Plutarchos tesz említést a Lycomedesi gens áldozóhelyéről és Aeschines említi a Butadok gens-ének oltárát. Rómában is kellett minden gens-nek a vallási szertartásokat végeznie; minden gens-nek külön vallása meghatározta a napot, helyet és a szertartásokat.
A gallusok ostromolták a Capitoliumot; a Fabiusok egyike kijön onnan, áthalad az ellenség sorain, vallásos öltönybe burkolva és kezében a szent tárgyakat vive; a gens oltárán akar áldozni, mely a Quirinálison feküdt. A második pún háborúban egy másik Fabius, kit Róma pajzsának neveztek, Hannibállal állott szemben; a köztársaságnak nagy gondja volt, hogy el ne hagyja seregét; és mégis elhagyja azt, a tudatlan Minuciusra bízván annak sorsát; mert gense áldozatának forduló-napja elérkezett és neki Rómába kellett sietnie, hogy a szent cselekményt végezze.
E kultuszt nemzedékről nemzedékre folytatni kellett; azért is mindenkinek kötelessége volt fiút hagyni maga után, hogy azt folytathassa. Cicerónak személyes ellensége, Claudius, elhagyta gensét, hogy plebeiusi családba léphessen. Azért is Ciceró ekképpen szól hozzá: «Miért teszed ki a Claudiusi gensnek vallását ama veszedelemnek, hogy hibád következtében elenyészszék?«

A gens istenei csakis ama genst védelmezték és csakis annak imáit fogadták el. Semmiféle idegent nem volt szabad a vallásos szertartásokhoz bebocsátani. Azt hitték, hogy ha idegen vesz részt az áldozatban, sőt ha csak jelen van is az áldozatnál, az által a gens istenei meg vannak sértve és a gensnek minden tagja a súlyos istentelenség csapása alatt szenved. Minden gensnek nemcsak saját kultusza és vallásos ünnepei, hanem közös sírja is volt.
Demosthenes egyik védőbeszédében olvashatni: »Ez a férfiú, elvesztvén gyermekeit, eltemeti azokat atyái sírjába, abba a sírba, mely az egész gens tagjainak közös birtoka.« Ennek a védőbeszédnek folytatása mutatja, hogy semmiféle idegent nem volt szabad ebbe a sírba eltemetni. Más beszédében ugyanaz a szónok oly sírról beszél, melybe a Buselidák gense temette tagjait és a hol minden évben a halotti áldozatot végezte; a temetésnek ez a helye elég tágas mező, melyet kerítés vesz körül a régi szokás szerint«.

Így volt ez a rómaiaknál. Velleius beszél Quintilia gens sírjáról és Suetonius közli velünk, hogy a Claudia gens sírja a capitolinusi hegy lejtőjén volt.

Rómának régi joga a gensnek tagjait feljogosítja, hogy egymástól örököljenek. A tizenkét törvénytábla rendeli, hogy fiúk és agnatusok hiányában a gentilis a természetes örökös; e törvényhozás folytán tehát a gentilis sokkal közelebb áll mint a cognatus, azaz a nő után való rokon.
A gensnek tagjai igen szoros összeköttetésben állottak egymáshoz. Egyesülve lévén ugyanazon szent szertartások végzésében, kölcsönösen támogatták egymást az élet minden szükségeiben. Az egész gens jótáll egy tagjának adósságaiért; megváltja az elfogottat, megfizeti az elitéit váltságdíját. Ha egyikük valami tisztségre emeltetik, összeállnak mindannyian, hogy megfizessék a költséget, mely az ilyen tisztséggel jár.

A bevádlottat a gensnek minden tagja kiséri a tör-vényszékhez; ez jelzi ama szolidaritást, melyet a törvény a férfiú és ama testület között megállapított, melyhez tartozott. A maga gensének egy tagja ellen vádat emelni, vagy csak tanúskodni is ellene, ellenkezett a vallással. Egy Claudius, tekintélyes férfiú, személyes ellensége volt Appius Claudiusnak, a decemvirnek. Midőn amazt törvényszék elé idézték és halállal fenyegették, Claudius megjelent, hogy azt védelmezze és kérve kérte a népet, hogy kegyes legyen iránta, nem mulasztja el ez alkalommal többször figyelmeztetni a népet, hogy ő ezt »nem vonzalomból teszi, hanem kötelességből.

Hogy a gens egyik tagjának sem volt joga egy másikat a gensből az államnak törvényszéke elé idézni, ennek az volt az oka, hogy magának a gensnek meg volt a maga bírósága. Minden gensnek volt egy feje, ki egyúttal bírája, papja és katonai parancsnoka is volt. Tudjuk, hogy midőn a Claudiusok sabinumi családja Kómában letelepedett, a háromezer ember, mely a családot képezte, egy főnek engedelmeskedett. Sokkal későbben, midőn a Fabiusok egyedül vállalták magukra a vejibeliek elleni harcot, látjuk, hogy ennek a gensnek van egy feje, ki a gens nevében beszél a senatushoz, és ki azt az ellenség ellen vezeti.
Görögországban szintén meg volt minden gensnek a maga feje; bizonyítják ezt a feliratok és mutatják nekünk, hogy ezek a főnökök általánosan archon cimet viseltek. Végre, valamint Rómában úgy Görögországban is minden gensnek volt saját gyűlése; ezeken határozatokat hozott, melyeknek minden tagnak engedelmeskednie kellett és melyeket még maga a községi állam is tiszteletben tartott.
Ez a szokásoknak és törvényeknek összege, melyeket még virágzásban találunk abban a korszakban, a midőn a gens már egészen elgyengülve és elkorcsosodva volt. Ezek a régi intézménynek maradványai.



Fustel De Coulanges

Fordította: Bartal Antal

Tanulmány a Görög és a Római vallásról, jogról és intézményekről