logo

XXII October AD

Családi szerkezet Rómában

A római családi életet igen különbözően fogták fel. Némelyek lenézik, mások magasztalják. A római házasságot és családot a keresztény polgárosult mai álláspontról nézve kicsinyelték; többen a mai finom nézeteinket vélik ott feltalálni, mások az olasz éghajlat befolyását a nemi viszonyokra feledik, vagy egyes írók kiszakított mondatára a kellőnél nagyobb súlyt fektetnek, vagy ismét a klasszikus korról és műveltségről támadt illusió folytán keveset vesznek észre s nem látják a szembeötlő árnyoldalakat. A római családi szerkezet nem az állam, nem a törvényhozás csinálmánya.
A családfőnök hatalmának rendkívüli terjedtsége minden bizonnyal oda mutat, hogy kezdetét oly időben vette midőn még az államnak nem volt elég ereje és érkezése a házi élet menetébe avatkozni. A családi életből fejlődött ki az állami. Minden jel oda mutat, hogy Róma ősi szervezete, egész politikai és társadalmi alkotmánya a családból indult ki s ezen nyugodott mint szilárd alapon. Csak az lehetett minden politikai jogok élvezetében, ki valamely családba tartozott. A római állam formájára és elemére nézve is a római család intézményén sarkalt.
A régi nemzetségek tömörüléséből keletkezett a község. A község pedig állammá nőtte ki magát. Aki ezen polgári köteléken belül kötött érvényes házasságon kívül született ki volt zárva a családi kötelékből. Ezért nevezték a legrégibb római polgárokat »apás gyermekeknek« patríciusoknak, mert csak nekik volt jogilag apjuk. A római családjogok nem átruházottak, sőt ellenkezőleg az államra ruháztak jogokat a család apák, mert kétségtelen, hogy a családi hatalom megelőzte az állami hatalmat. Csak lassankint bővítik az állam beavatkozását a családi ügyekbe.

A római család szerkezete szigorúan egyeduralmi. A családfő korlátlan úr az övéi felett egész haláláig. Családjának tagjai felett az apát potestas manus és mancipium illette. Ezen zsarnoki hatalom, melynek a család alá volt rendelve ennek szabad fejlődését, benne az egyének önállóságát kizárta vagy legalább elfojtotta. Az önjogú férj: törvényes nejével fiaival menyeivel hajadon leányaival fiainak hajadon leányaival s ezek bármelyikének minden vagyonával együtt egységes közösséget agnatica famíliát képez, melyből azonban ki vannak zárva a leánynak gyermekei, mert ezek, ha házasságból erednek nemzőjük családjához tartoznak, ha pedig házasságon kívül születtek semmi családi kötelékbe nem illenek.

A család magába foglalta a fentebbieken felül még a családapának védenceit (cliens) s rabszolgáit, úgy, hogy egész kis államot képez a család, melynek egyeduralkodója a tekintélyes paterfamilias, kit a szolgák félelemmel, a cliensek tartózkodással kisérnek, s kit a gyermek tisztelettel, a feleség pedig szeretettel vesz körül, érezvén, hogy felettük áll az apa nemcsak polgári hanem vallási szempontból is. Scito dominum pro tota familia rem divinam facere mond Cato. Szóval a családfő ura egész famíliájának, papja házi vallásának, megtorlója az övéi minden sérelmének, vagy kihágásának.

A házi istenek imádása, mely régibb mint a köz isteni tisztelet régente komoly volt. A pun háborúk után üres szertartássá silányult. A megtorlás részben az államra szállt át, részben házi fegyelemmé szelídült, melyet azonban nem a törvény, hanem a szokás enyhitett.
A családapának hatalma egész famíliája felett fontos maradt még a császári korszakban is. Övéi mindent számára szereztek, és pedig oly tulajdonúi, hogy az apa azt elajándékozhatta, eladhatta vagy tetszése szerint használhatta; egyedül ő bírt tulajdonnal.

A hadi zsold képezte az első kivételt. Justinianus hozta be, hogy az, mit az apa vagyonából szerez a családgyermek az apáé, de a mit más módon szerez annak csak haszonélvezete illeti az apát.


Forrás: Dr. Vécsey Tamás: Római családi jog