logo

XXII October AD

A házasság .

Az első intézmény, melyet a házi vallás létrehozott, valószínűleg a házasság volt. A tűzhelynek és az elődöknek e vallásos tisztelete, mely fiúról fiúra szállott, nem volt kizárólag, a mint futólag érintve volt, a férfiaknak tulajdona, az asszony is részt vett a kultuszban, s pedig mint leány jelen volt atyja, mint nő férje vallási szertartásainál.
Ebben rejlik a régieknél a házassági egyesülésnek lényeges jellege. Két család lakik tőszomszédságban, de isteneik különbözők. Az egyik családnál a fiatal leány részt vesz gyermekségétől fogva atyja vallásában; fohászkodik az ő tűzhelyéhez, minden nap áldoz neki, ékesíti virágokkal és koszorúkkal ünnepnapon, kéri védelmét és hálát mond jótéteményeiért. Ez az atyai tűzhely az ő istene.
Abban az esetben, ha a szomszéd családnak fia nőül kéri öt, a leányra nézve másról van szó, mintsem arról, hogy csak házat cseréljen. O az atyai tűzhelyet készül elhagyni, hogy azután férje tűzhelyét imádja. Vallást kell változtatnia, más szertartásokat végeznie és más imákat rebesgetnie. Gyermekségének isteneit készül elhagyni és magát egy más istennek, kit nem ismer, oltalma alá helyezni. Hűtlen lesz az egyik istenhez, hogy imádhassa a másikat. Mert ebben a vallásban az a megmásíthatatlan elv uralkodik, hogy egy és ugyanazon személy nem imádkozhatik két tűzhelyhez, sem pedig kétféle élődjéhez. Az asszonynak, ha házasságra lépett, így szól egy régi író, nincsen többé közössége atyáinak házi vallásaiban; ő férje tűzhelyének áldoz.

A házasság e szerint komoly cselekvény a leányra, de nem kevésbé az férjére nézve. Mert ez a vallás azt kívánja, hogy a ki a tűzhelynél áldozni akar, annak a közelében született legyen. Azonkívül a férjnek szándékában van idegent hozni tűzhelyéhez; vele akarja teljesíteni kultuszának titokszerű szertartásait; ő fogja neki kinyilatkoztatni a szertartásokat és imaformulákat, melyek családjának hagyományai. O előtte semmi sem becsesebb ezen örökségeknél; ezek az istenek, ezek a szertartások, énekek, melyeket atyjától átvett, ez az, a mi őt megvédi életében, ez az, a mi neki gazdagságot, boldogságot és erényt ígér. És mégis a helyett, hogy megőrizné ezt a hatalmas védelmezőjét, a mint a vad megőrzi varázsszerét vagy amulettjét, bálványát, ő azon van, hogy oda bocsásson egy nőt, hogy vele mindazt megossza.

Ha így behatolunk a régiek e gondolkozásmódjába, látjuk, mily nagy fontosságú volt náluk a házassági egyesülés és mennyire szükséges volt a vallás közbenjárása. Nem kellett-e a fiatal leányt voltmely szent szertartás által· beavatni azon kultuszba, melyet nemsokára követnie kellett? Hogy papnője lehessen azon tűzhelynek, melyhez a születés nem csatolta őt, nem volt-e szüksége volt felavatásra vagy gyermekül-fogadásra (adoptio).
A házasság szent szertartás volt, — melynek feladata ezeket a nagy következményeket létrehozni. Szokása a görög és római íróknak a házasság fogalma kifejezésére oly szavakat használni, melyek vallási cselekményt jelölnek. Pollux, ki az Antoninusok idejében élt, de ki nagyon jártas volt a régi szokásokban s a régi nyelvben, mondja, hogy a régi időkben, a helyett, hogy a házasságot saját nevével (αμος) jelölték volna, azt egyszerűen τέλος-nak mondták, mely szó szent »szertartást« jelent.

így tehát a vallás, mely a házasságot létrehozta, nem volt sem Jupiteré, sem Junóé, sem pedig más olymposi isteneké. A szertartás nem voltmely templomban ment végbe í helye a házban volt, és a házi isten volt az, ki itt elnökösködött. Az igaz, hogy abban az időben, midőn a mennybeli istenek vallása túlsúlyra vergődött, nem vonhatták ki magukat az alól, hogy ezekhez is ne forduljanak házassági imáikban; sőt az is szokás lett, hogy mindenekelőtt templomba is vonultak, hogy ott áldozatokat mutassanak be, melyeket a házasság előzményeinek neveztek. De a szertartások fő és lényeges részének a házi tűzhely előtt kellett végződnie.

1. Az atyai házban, az atya, körülvéve rendesen családjától, a kérő jelenlétében hoz áldozatot. Az áldozat végeztével kijelenti a szentséges formulák elmondása mellett, hogy oda adja leányát a fiatal embernek. Ez a kinyilatkoztatás nélkülözhetetlen a házasságnál. Mert a fiatal leány nem mehetne el azonnal, hogy imádja férjének tűzhelyét, ha az atyja nem oldaná őt fel egyelőre az atyai tűzhelytől. Hogy új vallásába léphessen, feloldva kell lennie minden köteléktől, mely őt előbbi vallásához fűzi.

2. A fiatal leányt átviszik férje házába. Gyakran férje maga az, ki őt elkíséri. Némely városban egy olyan férfiú van megbízva a fiatal leány elvezetésével, a ki a görögöknél papi jelleggel volt felruházva és a kit hírnöknek hívnak volt. A fiatal leányt rendesen szekérre helyezték; arcát fátyol borította, fejét pedig koszorú ékesítette. A koszorú, amint ezt többször lesz alkalmunk látni, a kultusznak minden szertartásainál szokásban volt. Ruhája fehér.
A fehér szín volt a ruházatnak fő kelléke minden vallási cselekménynél. Elől égő fáklyával mentek. Ez volt a menyegzői fáklya. Az egész menet alatt egy vallásos éneket énekeltek, melynek záradékát (refrain) ω υμήν, ώ υμέναιε, képezte. Ezt az éneket hymenaeos-nak nevezték és e szent éneknek fontossága oly nagy volt, hogy annak nevével jelölték az egész szertartást.

A fiatal leány nem lép be magától új lakhelyébe. Meg-kívánták, hogy férje őt elragadja, hogy rablást tettessen, hogy a leány elsikoltsa magát s hogy a nők tettessék magokat, mintha őt megvédeni akarnák. Mire való ez az eljárás? Talán a leány szemérmetességének jelképe? Ez kevésbé valószínű; inkább arra mutat, hogy a nő, kinek majd az új tűzhelynél kell áldoznia, tudja, hogy ő neki ehhez önmagától nincsen semmi joga, hogy ő nem közeledik ide saját akaratából és hogy megkívántatik, miszerint őt ezen helynek és ezen istennek ura vezesse be voltmely erőszakos cselekménnyel. Akármiképpen áll a dolog, ezen tettetett viaskodás után, a férj karjaiba veszi a nőt, átmegy az ajtón, vigyázva, hogy lábai a küszöböt ne érintsék. Ez mind csak előzője a nagy szertartásnak; a fő cselekmény a házban megy végbe.

3. Közelednek a tűzhelyhez; a nőt a házi istenség elébe viszik. Meghintik tisztító vízzel és megérinti a szent tüzet. Elmondják az imákat, melyek bevégeztével a házaspár kalácsot, kenyeret és némi gyümölcsöt oszt meg. E rövid lakoma, mely libatioval és imával kezdődik és végződik, az ételeknek ez a megosztása a tűzhely előtt a házaspárt vallásos összeköttetésbe, és a házi istenekkel való közösségbe hozza.

A római házasság, mely sok tekintetben megegyezik volt a görög házassággal, mint amaz, három cselekményt foglalt magában; ezek: a traditio, deductio in domum, confarreatio.

1. A fiatal leány elhagyja az atyai házat. Amint az atyai tűzhelyhez nem saját joga köti, hanem csakis a családatyának közbenjárása, úgy csakis az atyának tekintélye az, mely képes őt ettől feloldani. A traditio e szerint elkerülhetetlen formalitás.

2. A fiatal leányt férje hazához kísérik. Le van fátyolozva mint Görögországban, koszorút hord és menyegzői fáklyát visznek a menet előtt. Énekelnek körülötte egy régi szent énéket. Ennek az éneknek szavai változtak ugyan az idők folytával, alkalmazkodva a módosult hit szabványaihoz és a nyelv követelményeihez, de azért megmásítatlanul megmaradt folytonosan a szentesített záradék.
A kiséret megállapodik a férjnek háza előtt. Ott a leánynak tüzet és vizet nyújtanak. A tűz a házi istenségnek jelképe, a víz pedig a tisztító víz, melyet a család minden vallási szertartásnál használ. Hogy a leány bevonulhasson félje házába, kellett, hogy itt is, mint Görögországban, rablást színleljenek. Férje karjaiba ragadta őt és a küszöbön átvitte, anélkül, hogy azt érintené.

3. A nőt a tűzhely elé kísérik, oda, a hol a Penatesek székelnek, vagy ahol a házi istenek, volt, az elődök képei össze vannak csoportosítva a szent tűz körül. A házaspár, mint Görögországban, áldozatot mutat be, libatiót önt, imákat mond és közösen eszik a panis farreus-tót.
Ez az imák mellett, a házi istenségek jelenlétében és szemeik előtt, megevett kalács eszközlé a szent frigyet férj és feleség között. Ezentúl ugyanazon kultuszban vannak egyesítve. A nőnek ugyanazon istenei, ugyanazon szertartásai, imái s ünnepei vannak, mint férjének. Innen származott a házasságnak ama régi meghatározása, melyet a törvénytudók számunkra fenn tartottak, s mely így hangzik:

Nuptiae sunt divini juris et humani communicatio.

És a másik:

Uxor socia humanae rei atque divinae.

Az így férjhez ment nő kötelmeihez tartozik még a halottaknak kultusza is; de többé nem saját elődjei azok, kiknek a halotti lakomát hozza, mert ezekhez nincsen többé joga. A házasság elválasztotta őt teljesen atyjának családjától, ö megszakított minden vallási viszonyt, melyben ahhoz állott. — Ezentúl csakis férje elődjeinek hoz áldozatot, azok családjához tartozik; ők lettek az ő elődjei. A házasság által újra születik. Ezentúl férjének leánya filiae loco, amint ezt a törvénytudók mondják. Senki sem tartozhatik két családhoz, sem pedig két házi valláshoz.

Fontos körülmény ez következményeiben: az örökösödésre nézve!

A szent házasságnak intézménye oly régi az indoeurópai néptörzseknél, mint a házi vallás, mert az egyik nem képzelhető a másik nélkül. Ez a vallás megmutatta az embernek, hogy a házassági frigy egészen más, mint a nemi viszony vagy múlékony érzelem, a mennyiben a házaspárt ugyanazon kultusz és ugyanazon hit kötelékei által egyesíti. A házasságnak szertartása másrészt oly ünnepélyes volt és oly fontos következményeket vont maga után, hogy nem lehetünk meglepetve, ha ezek az emberek azt hiszik volt, hogy nem szabad, de nem is lehet, egy házba többet egy nőnél bevezetni. Ilyen vallás nem engedhette meg a soknejűséget (polygamia).

Felfogható, hogy az ilyen egyesülés feloldhatatlan, és hogy az elválás (divortium) majdnem lehetetlenné vált.) A római jog megengedte ugyan a házasság felbontását coimptio vagy usus által. De a vallásos házasságnak feloldása igen nehéz volt. Erre nézve a vallás egészen új szent szertartást követelt; mert csak a vallás bonthatta fel azt, mit a vallás egyesített. A confarreatio eredményét csak a difarreatio semmisíthette meg.
A házaspár, mely el akart válni, megjelent utoljára a közös tűzhely előtt; egy pap és a tanuk voltak jelen. Oda nyújtották a házaspárnak, mint a menyegző napján, a panis farreust; de a helyett, hogy azt megosztották volna, elutasították magoktól. Azonkívül imák helyett »volt idegenszerű, szigorú, gyűlöletes és rettentő jellegű« formulákat mondtak el, az átoknak bizonyos nemét, mellyel a nő lemondott férje kultusza és isteneiről. E perctől fogva a vallási kötelékek meg voltak szakítva. A vallásnak közössége megszűnt, megszűnt teljes joggal a többi közösség, és a házasság fel volt bontva.



Fustel De Coulanges

Fordította: Bartal Antal

Tanulmány a Görög és a Római vallásról, jogról és intézményekről